Bonneville Salt Flats – I. rész
Szöveg: Amrein László
Képek: Horst Rössler
Bonneville fogalom a sebesség megszállottjai körében. Ki ne szeretne egyszer eljutni oda, ahol Burt Munro száguldott 1920-as Indiánjával (A Leggyorsabb Indián c. film, igaz történet alapján), ahol csak napszemüvegben lehet kibírni a vakító napsütést, ahol minden évben a világ leggyorsabb emberei randevúznak egymással, ahol a járművek egy célt szolgálnak …… a SEBESSÉGET!
Bonneville Salt Flats Amerika keleti részén, Utah államban található. A legközelebbi nagyobb város Wendover, ami pont a Utah – Nevada határon fekszik. Wendoverből a 80-as Eisenhower autópályán kell kelet felé menni kb. 80 mérföldet (kb. 130 km), majd a Salt Flats Road kijáratnál lehajtani az autópályáról, aztán a Salt Flats Roadon addig haladni, amíg a vakító fehérség ki nem süti a szemedet. A fehér síkságról először katonai felderítőktől lehetett hallani, akik nyugat felé haladtukban újabbnál – újabb területeket térképeztek fel, köztük a mai nevén ismert Salt Flats-et is.
A Leggyorsabb Indián c. filmet kötelezővé tenném minden motoros számára, hiszen az igaz történeten alapuló mozi nem egy elvadult hollywoodi sztori, mint pl. a Vas, aminek vajmi kevés köze van a valós motorozáshoz. A film hitelesen adja vissza a korai Bonneville versenyek hangulatát, enged bepillantást a megszállott sebességmániások életének egy kis szeletébe. Viszont ebben a cikkben most nem Burt Munroval és a filmmel foglalkozunk, hanem egy kicsit betekintünk a Sós Síkság történelmébe, a sebességi versenyek kialakulásába.
Salt Flats
A sós síkság egy régi kiszárad tómederből alakult ki. Ahogy a víz lassan párolgott, a só kezdett leülepedni az aljára, majd összesűrűsödött a mederben. Az északi part mentén a Silver Island (Ezüst Sziget) hegylánc húzódik egészen a Salt Lake Walley-ig (Sós Tó völgyig).
A tó a nevét Benjamin Bonneville kapitány után kapta, aki egy katonai nyugatfelfedező volt. A sós síkság mérete 44.000 acre (kb. 16 km2) fölött van, ami a kezdetekben úgymond „senki földje” volt. A korai időben a síkság rendesen megdolgoztatta az arra járókat, számtalan akadályt gördítve a nyugatra tartók elé. Korai kereskedők, mint pl. Jedediah Smith és John Fremont keresztül vágtak rajta, és mikor visszatértek, félelmetes dolgokat meséltek a nagy fehér síkságról. A későbbi időkben sorozatos balesetek növelték hírnevét a Sierra- Nevada-i hegységben található sós síkságnak.
1896-ban kezdődött a mai híres sebességrekord pálya története, ugyanis egy bizonyos W.D Rishel szervezett először autó és motor versenyt itt. Rishel ismerte fel elsőnek a terület adta lehetőségeket, így a későbbi időkben egyre többször hangzott fel motorzúgás a síkságon. 1911-ben Rishel meggyőzte Ferg Johnsont, hogy Packardjával vágjon neki a síkságnak (nehéz meghatározni az első autót, de egyesek szerint a Packard volt az első igazi automobil). Mivel egyre népszerűbb lett a sós síkság a versenyzők körében, így 1914-től elkezdték jegyezni az eredményeket. Ebben az évben Teddy Tetzlaff 141 mph (226 km/h) sebességet ért el Blitzen Benzével! Az elkövetkező években megannyi rekord született a fehér síkságon, hiszen a motorizáció óriás léptekkel haladt előre az újabbnál újabb fejlesztésekkel.
1940-ben Ab Jenkins 81 új sebesség rekordot állított fel egy Mormo-Meteor III-al! Ebben szerepelt egy 24 órás endurance versenyen elért 161 mérföldes sebességi rekord is.
A ’60-as években kezdtek megjelenni a sugárhajtású- és rakétaautók, amik már túllépték az 5-600 mérföldes sebességet is! Ezek által Bonneville egyre nagyobb hírnévre tett szert, és egyre több „őrültet” kezdett vonzani. Egyes személyek rájöttek, keretek közé kell szorítani ezt a dolgot, mielőtt valami nagyobb baj történik. A sós síkság ellenőrzése a Bureau of Land Management felügyelte alá került, ami által rendszabályozva lettek a rekordkísérletek is. Az elnökség elsőként a pályát jelölte ki, ami 80 láb (24,38 m) széles és 10 mérföld (16 km) hosszúságú lett. Így a rekordkísérletek már hivatalosan is menetrend szerint folytak ellenőrzött feltételekkel, és nyilvántartott eredményekkel. Nyáron és ősszel volt lehetőség ezekre a „menetekre”, hiszen innentől előre bejelentett rendezvényeken lehetett részt venni. A biztonsági előírások közé tartozik, hogy esőben és nedves talajon nem folyhat versenyzés. Ez a mai napig is érvényes szabály. Pl. 2005-ben eső miatt törölték a versenyt, így abban az évben nem volt hivatalos rekord kísérlet.
A Bureau of Land Management gyökerei 1785-be nyúlnak vissza, a földfelosztási törvényekig. Ezek a törvények szabályozták a földek felmérését és a települések létrejöttét, amiket az akkori 13 gyarmat átengedett a szövetségi kormány birtokába. 1812-ben a Kongresszus megalapította a General Land Office-t, amely ügynökség volt felelős a földek kiosztásáért. Ebből a szervezetből alakult át 1946-ban a Bureau of Land Management.
– folytatjuk –
(ha tetszett a cikk vagy videó, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)
Ezt már olvastad? :