Bonneville Salt Flats – II. rész.
Szöveg: Amrein László
Képek: Horst Rössler, Larry Volk
A Bonneville sebességversenyt 1949-ben rendezték először Speed Week név alatt!
A pálya bejáratánál egy tábla figyelmeztet a következőkkel:
Caution: Salt crust may appear firm, bit is often moist and unstable. Enjoy the area, please keep it clean.
Figyelem: A sókéreg szilárdnak tűnik, de gyakran nedves és instabil! Élvezd a területet, kérjük, tartsd tisztán!
World records:
Mivel rengeteg féle-, fajta járművel részt lehet venni a versenyen (benzines, diesel, elektromos, sugárhajtás, stb.), ezáltal a kategóriákat elég nehéz meghatározni, hiszen még köbcentinként is osztályozva vannak. A számos kategóriában versenyző járművek megannyi világrekordot állítanak fel évről-évre, így senki nem ülhet sokáig a babérjain.
Ezért is értékes Burt Munro 1967-es rekordja, mikor is az 1920-as Indiánjával 183,58 mph (293 km/h) sebességet ért el az 1000 köbcenti alatti kategóriában, amit nagyon sokáig nem múltak felül! Munro még számos rekordot állított be az évek folyamán a különböző kategóriákban, hiszen többször is változtatta motorja hengerűrtartalmát.
A BUB csapat 372,5 mph sebességet ért el (596 km/h!!!!). Nézd meg a videón:
Save the Salt
Mint a többi motorsportnál, így a sebességi versenyeknél is van egy felügyeleti szerv, ami a Salt Flats esetben az USFRA (Utah Salt Flats Racing Association). A szövetség a versenyek rendezése mellett felelősségének érzi azt is, hogy a sós síkság megmaradjon az utókor számára is. A ’60-as évek elején a szervezőknek kezdett feltűnni, hogy a versenyeken a sós réteg állaga kezdett romlani. Számos vita keletkezett, hogy a sós réteg szemcsés felszíne minek a hatására kezdett megváltozni.
Egyesek szerint a sebességi versenyek voltak okolhatóak ezért, mások szerint a közeli bányák kitermelése okozta a természeti károsodást. Az egymásra mutogatás nagyon hosszú ideig ment, míg végül is 1989-ben megalakult a Save The Salt szervezet egy államközi megállapodás hatására. Az első elnök Rick Vesco rengeteg erőfeszítést tett, hogy Utah állam, a szövetségi kormány-hivatalnokok és egy Chemical Company nevű bányászcég között létrejöjjön egy szerződés, miszerint a közeli sóbányák ülepítő tavaikban visszamaradt sót használják fel a versenyek miatti károsodás javítására. Közben Kaiser Chemical eladta a céget Reilly Chemicalnak, ami által egy haszonbérleti szerződéssel újabb 20 évig folytatódhatott zavartalanul a sóbányászat. A Reilly Industries csatornákon keresztül vizet engedett a párolgástavaikba, ami által becsült értékek szerint évi 850 000 tonna sót termeltek ki. A sóréteg károsodása miatt a versenyeket egyre keletebbre tolták el, ami végül azt eredményezte, hogy nem volt elég hosszú a pálya a versenyek számára.
A Save the Salt több érdekképviseletet is magába tömörített (Timing Assn (SCTA) / Bonneville Nationals Inc (BNI), Utah Salt Flats Racers Assn (USFRA), akikkel közösen sikerült kiharcolniuk egy restaurálási megállapodást 1997-ben. A Bureau of Land Management és a Reilly Chemical Co. közösen kezdett dolgozni, hogy a tavakból megfelelő mennyiségű só kerüljön vissza a síkságra. A projekt lényege az volt, hogy meg kellett fordítani az addigi eljárást, és most sós vizet kellett pumpálni a csatornákon keresztül vissza a síkságra. A BLM és a Reilly Chemical Co. vállalta, hogy mintegy 1,5 millió tonna sót juttatnak vissza a síkságra. Ez óriási lépésnek bizonyult a kormánnyal és a vállalatokkal való addigi küzdelemben.
A „szivattyúzó projekt” kezdetétől a versenyzők elkezdték észrevenni a bekövetkező változásokat. Az 5 éves projekt végére olyan állapotba került az eredetileg kijelölt pálya, hogy ismét alkalmassá vált a sebességi rekordok döntögetésére. Érezhető volt a különbség a pálya tartósságában és a felszín keménységében. Így a versenyzők visszakaptak egy 11 mérföld hosszú, már versenyzésre alkalmas pályát. Közben a területet eladták, de az új tulajdonos is – Intrepid Industries – maximálisan támogatta a versenyek létrejöttét, valamint az egészséges sós síkság megőrzését.
Elhivatottságukat mi sem bizonyította jobban, minthogy 2005. februárjában ismét elindították az 5 éves „szivattyú projektet”. Így a Save the Flats nem hiába jött létre, és továbbra is őrzik a sós síkságot, mint természeti kincset a jövő nemzedékének.
(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)