Túra a Földközi-tenger körül – III/I. rész

Nem mai történet, de attól még ugyanolyan élmény olvasni jelenleg is!

Szöveg: Szabó László, Szabó Barnabás
Képek: Szabó László, Szabó Barnabás

Két elszánt komáromi motoros (Szabó Barnabás és Szabó László) 2009-ben egy fantasztikus túrát teljesített a Földközi-tenger körül!

2008 augusztus, Moto GP futam. Beállunk a campingbe, leparkolunk, felállítjuk a sátrat a szakadó esőben, és egy sör mellett elkezdünk beszélgetni. Rövidesen Barni megkérdezi:

– Te, Szali! Téged nem érdekelne valami nagy túra, csak el, jó messzire, mondjuk Afrikába?

– ….dehogynem…

Nagyjából egy hónap múlva döntés született, kezet ráztunk, belevágunk! Elő a térképeket, könyvet, internetet, mértük a távolságokat, tervezgettünk a lehetséges útvonalakat, számolgattuk melyiket mennyi idő alatt lehet megtenni. Adott volt, hogy a munka miatt mindkettőnk csak valamivel több, mint egy hónapra tudja szabaddá tenni magát, ezért ez is korlátok közé szorított minket. Mindezek ellenére megszületett a végleges verzió, menjünk a Földközi-tenger körül! Számításaink szerint 11 ország, és kb. 12.000 km-rel teljesíthető lesz 37 nap alatt. Az útvonalat úgy terveztük meg, hogy érinthessük a régen vágyott tájakat, minden ötödik nap legyen pihenő, valami érdekes helyen.

A túraútvonal

Mindketten komáromiak vagyunk, a városhoz is kötni akartuk ezt a kalandot, mivel magyar motoros ilyen kört még nem tett meg. Vállalkozásunkhoz elnyertük Komárom város és a Komáromi Túramotorosok támogatását, akiknek ezúton is köszönjük segítségüket.

Útvonal megvan, már tudjuk mit akarunk, már csak fel kell készülni rá. Az ismeretlenre elég nehéz, így kezdtük bújni a netet bármilyen infóért, ami a témában elérhető, de csak morzsákat találtunk. Ezekből a morzsákból igyekeztünk kirakni a mi óriás puzzlénkat, ami persze hiányos maradt, de azért egész jól sikerült lefedni a nagyobb területeket. Kezdett összeállni a kép.

Közben folyt a motorok felkészítése. Barni 1150 GS-e nem régi darab, itt csak apróbb kiegészítésekre volt szükség. Megemeltük a kormányt, felszereltünk néhány protektort, olajcsere, szelephézag állítás, gyertyák, és már menetkész volt. A Yamaha már 17 éves, így szerelőhöz ment komplett átvizsgálásra, cseréltük a vezérmű láncot, dugattyúgyűrűket, kuplungot, komplett tömítés készletet. Új fényezést kapott, doboztartó konzolt és aludobozokat gyártottunk hozzá, amiben barátaink segítettek.

Végül a motorok elkészültek, most jöttünk mi. Engedélyek, vízumok, felszerelések beszerzése és összeállítása. Összeállítottuk a málhát, szétborítottuk, kivettünk belőle, hozzátettünk, amíg úgy nem gondoltuk, eltaláltuk a megfelelő arányokat.

Március 25, szerda. 13:00 órakor beálltunk súlyosan felmálházott túraenduroinkkal a komáromi Tengerész emlékmű elé, ahová már kezdett gyűlni a minket útba indító motoros csapat, és a lelkes búcsúztató tömeg. Barátok, családtagok, érdeklődők jöttek a hideg ellenére, hogy bíztató szavakkal és aggódó tekintettel engedjenek minket utunkra. Pontban 15:00 kor felvettük a sisakot, beindítottuk a motorokat és a Legio Brigetio hagyományőrző csoport Római Légiósainak csatakiáltására kigördültünk a 13-as számú főútra, hogy kezdetét vegye a KALAND.

A körforgalomnál a kis tömeg ujjongva, kiabálva búcsúztatott minket, mögöttünk vagy húsz motoros kísért, fokozva a látványt és a hangulatot. Románia felé vettük az irányt. Az első éjszakát egy ismerősnél töltöttük Nagyszebenben. A bukaresti elkerülő út elég kalandos volt, GPS nélkül nagyon nehezen ment volna, mert táblát nemigen találtunk, ami a helyes irányt mutatná. A több kilométer hosszan álló kamion sor mellett az útpadkán mentünk fél tonnás járműveinkkel, gödrökön és köveken egyensúlyozva. Mindenesetre elértük a Dunát és Giurgiunál a Duna hídján beléptünk Bulgáriába.

A határátkelőn itt is beszereztük az expedíció zászlajára a pecsétet, immár a másodikat. Innentől kezdve a GPS csak térképet mutatott, útvonalat tervezni nem tudott, szóval a papírtérképekre hagyatkoztunk. Mellékutakon haladtunk, a nagyvárosokat szándékosan elkerülve. Az éjszakát egy kis falu mellett töltöttük vadkempingezve. Reggel mínusz tíz volt kint, minden csomagunk vastagon deres volt, minden keményre fagyott. Indulás után kicsit eltévedtünk, és estére már kb.150 km-el maradtunk el eredeti tervünktől. Délután beléptünk Törökországba és megindultunk Isztambul felé. Betévedtünk egy faluba útbaigazítást kértünk, és a helyiek megrohantak minket, mint legyek a romlott húst. Én kicsit idegenkedtem, tartottam a helyzettől, nem tudtam jól fog – e ez elsülni. Barni azonnal feltalálta magát, ment a jelbeszéd és hallottam a nagy röhögéseket is. Az emberek határtalan vendégszeretettel és örömmel fogadtak minket, nem csak itt, de egész Törökországban. Madzsarisztán, Madzsarisztán, és már minden rendben is volt. Úgy döntöttünk Ankaráig autópályán megyünk, és onnan még vagy 200 km Göreméig, ami bőven 700 km feletti távot jelentett. Kora délután értük el Isztambult és a Boszporuszt. Mindketten elfelejtettük milyen nehezen ment a mai nap, ott álltunk Ázsia kapujában. Megálltunk fotózni. A híd túloldala már egy másik kontinensen van! A túloldalon egy csapat helyi motorossal találkoztunk, beszélgettünk, vázoltuk útvonalunkat, megmutattuk a zászlónkat, kis felüdülés volt az autópálya monotóniájában. Aztán vissza a valóságba, újra a sztrádán, messze van még Ankara.

Ázsia kapuja, a Boszporusz híd

Több mint 600 km-t nyomtunk le aznap, és már világossá vált, hogy nem fogjuk elérni a tervezett állomást. Elhagytuk Ankarát és szállást kerestünk. Már jóval előrébb kellene lennünk, tehát a holnapi pihenő helyett is mennünk kell. Délelőtt már nem voltam jól. Megfáztam, rázott a hideg és levert voltam. Mire elértük Göremét, – ahová már tegnap este kellett volna befutnunk – kisütött a nap, egész kellemes volt. Megnéztük a híres sziklatornyokat, sőt a szállásunk is egy ilyen kúpban volt. Különleges képződmények ezek, henger alakú sziklatömbök meredeznek az ég felé, nagy csoportokban.

Turista bazár és a sziklatorony hotelek

Másnap reggeli után nyergeltünk, majd irány délnek, Szíria felé. Gyönyörű fenyveseken, hóval borított hágón, apró falvakon keresztül vezetett az út a hegyek túloldalára, ahol már mediterrán éghajlat az uralkodó. Magunk mögött hagytuk a hegyeket és a hideget is, megláttuk az első narancsligeteket és nemsokára az első pálmákat. Újra minden a terv szerint haladt, április 1-én beléptünk Szíriába. Már a határátkelő épületein látszott a különbség a két ország között. A török határ új épületei, mozgásérzékelős lámpái éles kontrasztban álltak a szír oldal lerúgott vakolatával és szoba közepén álló öntöttvas kályhájával. Ízelítőt kaptunk a továbbiakban ránk váró bürokráciából, ugyan, itt még egész gyorsan mentek a dolgok. Rögtön az első kereszteződésben megálltunk tájékozódni. Az erdőben Y kereszteződés, a jobb oldalon egy kis téglaépület, ajtó nincs, falak koszosak, középén kályha. Négyen – öten ácsorogtak előtte. Én bújtam a térképet, egyszer csak hallom a rádión:

– Figyelj, figyelj, nem ám kinyírnak minket!!!

Autópályán birkacsorda….ott teljesen normális!

Felnéztem és levert a víz. Négy pasas koszos melegítőben, papucsban jött felénk, kezükben AK-47 es. Odajöttek hozzánk, kérdezgettek, honnan – hová, tapogatták a motorokat, nyomkodták a gombokat. Kiderült, hogy ők polgárőrök, ez megnyugtató volt, de a sátrazást kihagytuk. Reggel folytattuk utunkat és megérkeztünk Quat al Marqebhez, avagy Margat várához. Ez a várrom magyar vonatkozással is bír, és még induláskor elterveztük, ha csak rövid időre is, de újra magyar zászló fog lengeni a bástyáján. A keresztes hadjáratok idején II. András királyunk vezetett sereget erre, megpihent a várban, és a szalacsi sóbányák bevételéből éves járadékot rendelt el fizetni a vár fenntartására örökkön örökké. Időztünk kicsit, körbejártuk, megcsodáltuk az épületet, aztán nyeregbe szálltunk és tovább indultunk Damaszkuszba, a kultúrák szülővárosába. Késő este érkeztünk a fővárosba. Egy lámpaoszlop tövében lezártuk a motorokat a világ legdrágább szállodaláncának egyik hoteljével szemben. Ez később nagy felelőtlenségnek bizonyult.

Margat várán újból magyar zászló lengett

Április 3. péntek. Pihenőnapunkat töltjük Damaszkuszban. Az arab világban a péntek olyan, mint nálunk a vasárnap. Az üzletek zárva tartanak, csak késő délután nyit ki néhány. Az emberek leginkább a családjukkal töltik ezt a napot, és templomba mennek. Így tettünk mi is. Megálltunk egy mecset kapujában, tanakodtunk, bemehetünk mi ide? Nem muszlimoknak lehet-e? Egyszer csak két öreg nézett ránk, bátorítóan intettek, hogy menjünk velük nyugodtan. Összenéztünk, győzött a kíváncsiság, bementünk. Cipő, fényképezőgép ment egy szekrénybe, mi pedig átestünk az ilyenkor kötelező mosakodáson. Lábunkat térdig, kezünket könyékig, majd arcunkat mostuk meg. Most már készen álltunk, hogy Mohamed próféta elé lépjünk. Leültünk az imaterem sarkába a díszes imaszőnyegre, és csendben figyeltük mi történik.

Bőséges a kínálat a szőnyeg áruházban

Már pont azon agyaltunk, hogy kéne kiosonni, mikor csönd lett. Észrevettük, hogy a hívek sorokba fejlődtek, mindenki elfoglalta helyét az imaszőnyegen és minket néztek. Álljunk oda melléjük Mekka felé fordulva. Jujuj, mi lesz. Odaálltunk, mi is motyogtunk a bajszunk alatt, utánoztuk a mellettünk állókat. Térdepeltünk, hajlongtunk, mint a többiek. A végén néhányan kezet ráztak velünk, gratuláltak. Talán a kultúrák közötti szakadékot látták csökkenni, talán azt hitték megtértünk. Nem tudom, de azt azonnal észrevettük, hogy nem volt osztatlan a sikerünk. Páran villámokat szórtak a szemükkel. Mindenesetre ez volt mindkettőnk életének eddigi legemlékezetesebb spirituális élménye. Mind az emberek, mind a vallásuk befogadó, barátságosak. Testközelből tapasztalhattunk meg egy ilyen eseményt, ami azt hiszem, nem sokaknak adatik meg ilyen spontán formában.

folytatás:

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás