A Superbike Magazin hőskora – A Vékony – 1. rész
Szöveg: Amrein László
Képek: Lövey Ádám arhívum
Még a nyomtatott verzióban készítettem ezeket az interjúkat három olyan emberrel, akik a hazai motorosélet meghatározó alakjai. A korai Superbike Magazin szerkesztőit fogtam vallatóra, mint egykori kollégákat! Dodor (Fodor Donát),
Vékony (Lövey Ádám) , és Mocsok (Oncsik Zoltán) motoros újságírói pályafutásuk korai szakaszát mutatja be ez a sorozat!
A Dodor, a Vékony és a Mocsok….nem, ez nem a Jó, a Rossz és a Csúf western klasszikus magyar változata, sem paródiája, hanem a SuperBike Magazin legsikeresebb korszakának a szerkesztői felállása. Korábban Dodor sztoriját olvashattátok, most Lövey Ádám, alias Vékonyon a sor!
Mikor az SBK Magazinhoz kerültem, én is kicsit csodálva néztem fel az említett úriemberekre, hiszen nekem is kicsit olyan istenségfélék voltak, mint számos SBK Magazin olvasónak. Aztán hamar leviláglott, hogy ők is olyan motorosok, mint mi sokan (csak a legtöbbünknél sokkal brutálisabban kenik el a gázt 🙂 ), semmi sztárallűr, semmi nagyképűsködés, tök jó fejek. Gyorsan egy kis sztori Ádámról: a győri BMW kereskedésben azért nem tudtam hirdetést lekötni, mert azt sérelmezték, hogy a Lövey azt írta az egyik BMW-ről, úgy néz ki a műszerfala, mint egy félbevágott ételhordó! 🙂 .
A motoros társadalom elsősorban a SuperBike Magazinból ismer, annak is a legsikeresebb korszakából. Röviden, hogy kerültél a magazinhoz?
Gyerekkorom óta motorozom, Simson, MZ, Jawa, 125-ösök, 400-as, 600-as, 1000-es, 1100-as motorok, szóval volt mindenféle. 2002-ben, amikor Magyarországon első ízben jelent meg a Superbike magazin, épp egy CBR1100XX-em volt. Mindig is a sportmotoros vonalat szerettem…..és akkoriban az XX még sportmotornak számított! 🙂
Ebben az időben a HVG-nél dolgoztam, de amikor megjelent az első Superbike Magazin, rögtön tudtam, hogy én ott akarok dolgozni! Nagyon tetszett a szókimondó, laza stílus. Nem a trágárság része jött be, hanem az, hogy tök őszintén, nyíltan és egyenesen megmondták a véleményüket az angol tesztelők. És nagyon rendben volt a humoruk is, jópofa metaforákkal, hasonlatokkal éltek, szórakoztató formában adták elő a motoros cikkeket. Na, és persze döbbenetesen jól tudtak motorozni. A Superbike egy új, és különleges színfolt volt a magyar motoros piacon, és Tóni (Niedermayer Antal, a tulajdonos) nagyon jó érzékkel, a megfelelő időben robbantott vele. Szóval nagyon tetszett az újság, és felvettem velük a kapcsolatot, elmondtam, hogy jelenleg mit dolgozom a HVG kiadónál, elmeséltem a motoros pályafutásomat, és abban maradtunk, hogy küldjek egy önéletrajzot. Aztán pár héttel később a motorkiállításon megkerestem őket személyesen is, és tök jót dumáltunk. Kiderült, hogy lenne egy olyan hely, amit kb. nekem találtak ki. Szerkesztői pozíció, szervezési feladatokkal. Így kezdődött.
Milyen volt a viszonyod Dodorral és Mocsok Zolival?
Nagyos szeretem őket a mai napig, bár manapság már ritkán beszélünk, kb. szökő évente félszer… Mocsok Zoli (bár idősebb nálam kb. 8-10 évvel) mindig is olyan volt, mint a gyerekünk. Egy igazi rossz gyerek, aki néha az őrületbe kerget, mégis mindig mosolyt tud csalni az ember arcára. Nagyon szeretetre méltó figura. Rengeteget röhögtünk akkoriban……..és húztuk egymást. Olyan értelemben is, hogy szívtuk egymás vérét, és olyan értelemben is, hogy a motorozásban egyfolytában egymásra licitáltunk. De nem csak szóban, hanem menet közben is. Így aztán egyre gyorsabban motoroztunk, versenypályán is, és az utcán is. Ebből később lett is egy jó nagy balesetem, amikor elszálltam a Mátrában és elrepedt az egyik nyakcsigolyám, mert kb. 90-nel lefejeltem egy fát. A Mocsok Zoli és a Berán Gabi azt hitték meghaltam. Ott pityeregtek az út szélén. Legalábbis nekem ezt mondták utólag. 🙂
Dodort még a Superbike előtt, a motorland.hu fórumáról ismertem meg. A 2000-es évek elején sok motoros ott haverkodott. Összegyűltünk az ország minden tájáról. Nyáron együtt motoroztunk, télen meg közös bulikat, sörözéseket szerveztünk. Amikor elkezdtem a Superbike-nál dolgozni, Dodor sokat nyesztetett, hogy szerezzek már neki is valami melót ott. Sikerült beprotezsálni először a terjesztésre, aztán később bevettük tesztekre is, majd indult a Superbike magazin motoros tv-műsor, ebből lett később a Motorshow1, de azt már Dodor teljesen önállóan csinálta.
Egy ideig te voltál a magazin főszerkesztője. Ez mennyire volt kihívás?
Huhh, nagyon. Ez 2004-ben volt, 26 éves voltam akkor… Egyrészt szakmailag is óriási kihívás volt, másrészt ha az ember nem elég tudatos, egy ilyen állás könnyen felfújhatja az egóját. Velem ez történt. 🙂
Ráadásul maximalista vagyok a munkámat illetően, szóval igyekeztem kihozni a legjobbat magamból és a csapatból is, ezért rohadt sokat melóztam. Kimerülésig. Habár az olvasók azt hihették, hogy a mi életünk nem áll másból, csak abból, hogy húzzuk a gázt a jobbnál – jobb tesztmotorokon, valójában baromi stresszes munka egy jó újságot összerakni. A szervezési és szerkesztési feladatoktól az éjszakába nyúló cikkírásig, a céges teendőktől, az értekezleteken át a terjesztéssel és marketinggel kapcsolatos feladatokig… egy ilyen állás kb. tíz különböző féle állást gyúr össze, szóval nagyon-nagyon összetett. És persze legyél mindig kreatív, hónapról hónapra állj elő új ötletekkel. Amikor pedig motorozol, akkor legyél gyors, ügyes, és nyerj versenyeket. Hiszen részben ez mutatja meg, hogy mennyire vagy hiteles, amikor véleményt alkotsz egy motorról. Mert, ha nem vagy elég gyors, nem jönnek ki annyira a motorok közötti különbségek, legalábbis a sportmotoroknál biztosan nem. De attól függetlenül, hogy szét kellett pörögnöm magam, nagyon szerettem csinálni. Jó volt a csapat, így jó lett a termék, és sikeresek voltunk. Aztán fejünkbe szállt a dicsőség. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak. Volt egy időszak, amikor Dodorral a barátságból ellenségeskedés lett. Tóni is elszállt, és médiabirodalmat álmodott maga köré. Mindenféle magazinnal próbálkozott, foci, kosár, divat, de nem jöttek be a számításai, és végül kidurrant a lufi, belebukott. És ez szomorú volt, mert a Superbike hasított, és simán megállt volna a saját lábán, de a többi sikertelen projekt elvitte a pénzt.
Ehhez annyit fűznék, hogy tudomásom szerint a MotomiX Magazin azért megállt a saját lábán, hiszen 7.000 fölé is ment az eladási lapszám, és a hirdetői állomány is rendben volt, de, mint te is említetted, a kiadó többi újságjai (foci, divat, kosár, stb.) nemigen voltak sikeresek, amik magukkal húzták a MotomiX-et is. Bocs a kitérésért, folytassuk. Emlékszem, pont összefutottunk a folyosón, mikor felmondtál a magazinnál. Berán Gabival egyszerre léptetek ki. Ez már az az időszak volt, amikor a Superbike Magazin nem az a családias 7-8 emberből állt, mint a Harcos utcai első szerkesztőségben, hanem kezdett hasonlítani egy multikiadóra, minden negatív tulajdonságával (személytelenség, sikertelen üzletrészek, felhígult kollégák, stb.). Azért gondolom egy főszerkesztői székből nem könnyű döntés felállni.
Nem bizony. Én teljesen úgy álltam a dologhoz, hogy onnan fogok nyugdíjba menni. De amikor elkezdődtek átalakulni a dolgok, többen éreztük, hogy ez nem a jó irány, és ebből inkább nem kérünk. Viszont ha fair akarok lenni, azt is hozzá kell tennem, hogy én sem voltam egy könnyű eset. Elég forró fejű voltam és szókimondó is. A diplomácia nem volt az erősségem, ami főszerkesztőként egy ilyen válságos helyzetben nem valami előnyös. 🙂
-folytatjuk –
(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)
Ezt olvastad már? :