VI. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó

Tavaly augusztusban ötödik alkalommal gyűltek össze az oldalkocsis motorozás megszállottjai Kiskunfélegyházán. Az évek óta formálódó erős nemzetközi, szakmai és baráti közösség sajátos és rendkívül szórakoztató módon ünnepelte meg a jubileumi találkozót.

Idén a 6. oldalkocsis találkozóra kerül sor Kiskunfélegyházán, ahol a már megszokott családi programok mellett (gyerekzenekarok és gyermekmotoroztatás), vezetett túrák, oldalkocsis cross verseny, és esténként zenekarok várják az érdeklődőket!

Természetesen különböző díjak kerülnek ismét átadásra, pl. a legmesszebbről érkezett, a legszebb motor, a legidősebb motor, a legidősebb „keréken” érkezett motoros, stb., valamint idén sem marad el az oldalkocsis motorkiállítás!

A helyi motocross pályán igazi csemegének ígérkezik ismét az oldalkocsis cross verseny, vagy ahogy tavaly már elnevezték, a Flúgos Futam! Ezen a versenyen idén is komoly nemzetközi részvételre lehet számítani, hiszen a profi oldalkocsis bemutató mellett tavaly is indult BMW motoros Dnepr fogat Lengyelországból, holland oldalkocsis Harley, erdélyi Yamaha-fogat, de volt Pannonia, Jawa, és Izs fogat is bőven a sorban!

Az aszfalton pedig a kiskunfélegyházi IZS Team akrobatikus műsort bemutatni, bizonyítva, hogy nem csak a kétkerekű mai gépekkel lehet csodát csinálni! Szóval, akit kicsit is érdekel az oldalkocsisok világa, az írja be a naptárába, Kiskunfélegyháza, 2019. augusztus 8-10!

További információ: https://www.facebook.com/sidecarmeeting/

További érdekes hírek, cikkek (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés