Vajon motorral is zenél a 67-es út?

Nemrég szenzációként került be a köztudatba, hogy az újonnan épülő R67-es számú gyorsforgalmi út zenélni fog, mégpedig stílszerűen a Republic együttes 67-es út c. számának a vezérdallamát lehet előcsalogatni az autó gumijával az út szélére applikált bordákból!

Kaposvárt az M7-essel összekötő út már majdnem teljes egészében átadásra került a forgalomnak (még a Somogyaszalót és a Deseda tavat elkerülő szakasz van vissza, valamint pár helyen még átterelések vannak a szembe sávba), így gondoltam, akkor nézzük meg, hogy hogyan is muzsikál, ha már a „részátadás” megtörtént! Viszont engem az érdekelt, hogy motorral is zenél-e? Egyelőre több helyen még nem osztott pályán halad a forgalom, a sebesség is limitálva van 80-as táblákkal, de bizton állíthatom, tényleg gyors(forgalmi) az út! 🙂

Ha már nem sikerült a zenélő részt bemutatni, azért az eddig átadott útról lett egy 2 perces összeállításom!

Az infók szerint Somogybabod közelében található ez a zenélő szakasz, amit az eddig átadott részen nem találtunk. Egy kis keresés után a „zenélő részt” egy még nem átadott részen találtuk meg. Oda meg nem merészkedtem be, mert a vasárnap ellenére is volt bizonyos szintű munka a lezárt szakaszon, így sajnos most nem derült ki, hogy motorral is zenél-e.

Tökéletes útminőség, maradjon ilyen sokáig!

Viszont én találtam ezen az úton egy sokkal jobb zenét, mint a Republic 67-es út c. száma, az enyémet úgy hívták, hogy 13.000 RPM! 🙂

Mire átadják a zenélő szakaszt, addigra már több, mint valószínű, hogy nemigen kell motorral a dallamokat előcsalogatni (igen, már papírkutya vagyok 🙂 ), de tavasszal utánajárok a dolognak!

A zenélő részt pedig ezen a videón megtekinthetitek, hallgathatjátok, az elkészültekor több médium is meghívást kapott a bemutatóra:

További érdekes hírek, cikkek (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás