Kis Kökény önzetlen felajánlása! … a hiányos tudás az életedbe kerülhet!

Szöveg: Amrein László, Ifj. Kökényesi György
Képek: Amrein László

Mint sokan hallottátok már, hétvégén a nemesbikki motocross versenyen az egyik versenyző olyan szerencsétlenül bukott az edzésen, hogy az azonnali segítségnyújtás ellenére sem tudták megmenteni az életét! Egy ugratóról való érkezés közben esett el, és olyan koponyasérülést szenvedett, amiből az érkező mentőhelikopter személyzete sem tudta megmenteni!

Ifj. Kökényesi György (Kis Kökény) aktív résztvevője a hazai terepmotor sportnak, és a tapasztalata sajnos elég negatív a versenyeken résztvevő indulók jó részének a felkészültségéről! A hiányos tudás, vagy a nem megfelelő kategóriában való indulás sok esetben vezetett már balesethez, tragédiához, amiről Kökénynek megvan a véleménye. A fent említett halálos kimenetelű baleset kapcsán beszélgettem Kökénnyel a jelenségről, amire azt mondta, hogy sok más eset után, ez volt az, ami feltette az I-re a pontot! Ennek a hatására született meg a fejében a gondolat, hogy a több évtizedes motoros tudását, tapasztalatát próbálja átadni azoknak, akik úgy érzik (és akiknek az önérzetük engedi), hogy jobban, biztonságosabban tudnának motorozni egy gyors alapképzés után! …és mindezt önzetlenül, térítésmentesen, segítség nyújtás formájában!

A kép illusztráció (fotó: Amrein László)

Szóval Kis Kökény az alábbi felajánlásával reagált a hétvégi balesetre:

Tisztelt Terepmotorosok!
Baráti segítséget szeretnék nyújtani Nektek.
A sajnáltos halálesetek, és a mostanában megszaporodott sérülések miatt úgy döntöttem, hogy INGYENES tanácsadással szeretnék segíteni minden kezdő és amatőr terepmotorost!


Az elkövetkező 4 hétvégét arra szánom, hogy a mögöttem álló 36 éves motoros tapasztalatomból minél többet átadhassak Nektek, ezzel is segítve a biztonságos motorozásotokat, és megelőzve az esetleges sérüléseket.
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ezt önzetlenül teszem azért, hogy ezzel is hozzájárulhassak a magyar motocross minél jobb és biztonságosabb megítéléséhez.
A helyszíneket nem én, hanem Ti határozzátok meg. Ahol erre igény van, én oda megyek! Csoportos tanácsadás keretein belül próbálok segíteni és fejleszteni a motoros tudásotokat!

“Kérlek osszátok, hogy eljusson azokhoz akiknek szükségük lehet rá!”

Sporttársi üdvözlettel: Kis Kökény
+36-20/995-5365

“A motocrosshoz alázat kell” – Ifj. Kökényesi György (fotó: Amrein László)

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás