Törölték a 2021-es IOM TT-t is!

Man sziget kormányzósága a napokban tette közzé, hogy a 2021-es TT-t sem tartják meg, hivatkozva a Covid-19 folyamatos következményeire!

Nagy csalódás ez a motorsport, főleg a TT rajongók számára, de mivel előre nem lehet látni a jövőbeni korlátozásokat, valamint a sziget lakoságának a védelme érdekében, az illetékesek a fenti álláspontra jutottak. A sziget határai jelenleg zárva vannak.

2021-ben is üresen marad a Grandstand

Viszont a szervezők már kijelölték a 2022-es dátumot, ami május 28-tól június 11-ig tart!

Laurence Skelly (MHK miniszter):
„Megértjük a TT rajongók csalódását, de egy logikus döntést hoztunk még időben, annak érdekében, hogy egyértelmű irányvonalat nyújtsunk azoknak a rajongóknak, akik tervezték a részvételt a 2021-es versenyre!
A TT több ezer önkéntest és tisztségviselőt foglalkoztat számos szervezetben, akiknek nem tudnánk biztosítani a megfelelő biztonságot – annak ellenére, hogy az oltási program már a küszöbön áll -, hiszen a verseny idején több tízezer látogatót fogadnánk a szigeten!
Minden lehetőséget megvizsgáltunk, ide értve a TT elnapolását is az év egy későbbi időpontjára, de a kockázati tényezők ugyanúgy fennmaradnának.
Viszont továbbra is reménykedünk, hogy a Classic TT-t és a Manx Grand Prix versenyt az év későbbi időszakában megtudjuk rendezni, és ismét fogadhat a sziget látogatókat!

Jelen állás szerint jövőre is kimarad ez a látvány azoknak, akik utaztak volna a TT-re

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés