2020-as motorpiaci összefoglaló! 2021-es cél: 4.600 db!

Készítette: Németh Gegely

MGE JELENTÉS: Motorkerékpár piac

A motorpiac kulcs szava 2020-ban a növekedés. Még ha az csak 5,2 százalékos is, de a trend mely 2019-ben 30%-os darabszám növekedést okozott, nem fordult meg.

A piac negyedéves mozgását tekintve, az első három hónap az előző évihez képest alakult. A márciusban bevezetett korlátozó intézkedések a második negyedévben mutatkoztak, de igen enyhe mértékben. A negyedéves visszaesés mindösszesen 80 darab jármű. A harmadik negyedév egyértelmű növekedést hozott, köszönhetően a COVID visszaszorulásának és a korlátozó intézkedések feloldásának. A negyedik negyedév szintén emelkedést hozott az átadott járművek mennyiségének tekintetében, ami részben az októberi vásárlási kedvnek, illetve motorkerékpárokra vonatkozó 2021. január elsején életbe lépő EURO-5 környezetvédelmi normák bevezetése miatti, némileg emelkedettebb decemberi forgalomba helyezési aktivitás miatt alakult. Egyértelműen látható, hogy a piac hónapról-hónapra való mozgását a koronavírus járvány és annak befolyásoló hatásai vezérelték a 2020-as évben, mint a gazdaság más területein.

A motorkerékpárok szegmentációját tekintve lényeges különbség nem fedezhető fel az előző évhez képest. Továbbra is vezet az ON-OFF kategória, 23 %, illetve a NAKED-ek, 22 %.
Változásról a 125 ccm kategóriában beszélhetünk. Némileg csökkent a 125 ccm robogók aránya, nőtt viszont a 125 ccm motorkerékpárok eladási darabszáma és ezzel aránya.

A motorkerékpár kereskedések és szervizek az év jelentős részében várták az érdeklődőket, viszont a motorkerékpár tesztelési lehetőségek, nyílt napok, motoros közösségi rendezvények elmaradtak, vagy a csökkentett érdeklődő számmal kerültek megrendezésre.

Tavaly sajnos elmaradtak a motorosrendezvények, de reméljük idén pótoljuk őket!

Mint, már említésre került, az év végével az EURO-4 motorkerékpárok kivezetésre kerülnek a piacról. A készleten lévő járműveket, a megfelelő, ún.: kifutó sorozat forgalomba hozatali engedély megléte mellett, 2021-ben is forgalomba helyezhetik a kereskedők. 

2020-ban az MGE az ACEM (Motorkerékpár Gyártók Európa Szövetsége) tagjává vált. Az ACEM 18 motorkerékpár gyártót és 17 nemzeti iparági szövetséget tömörít. Az ACEM tagságnak köszönhetően a jövőben rálátást nyerünk a hosszabb távú fejlesztési tervekre és a motorkerékpár gyártás és kereskedelem összeurópai trendjeire.

Kitekintve az európai eladási adatokra, 5 százalékos visszaesést mutatnak 2020 -ra. Bízva a koronavírus visszaszorulásában, a 2021-es évben szeretnénk az idei növekedést megtartani, céldarabszámunk: 4.600 motorkerékpár értékesítése.

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás