Stunt EB fel hype-olva (túl sztárolva)!?

Szöveg és képek: Amrein László

Kérdő- és felkiáltójeles a cím, ugyanis erősen kérdéses – és nem csak nekem – a médiában terjesztett versenyzői létszám a szóban forgó eseményen, ahol a magyar versenyzők domináltak – megjegyzem, teljesen jogosan!

Európa Kupa vagy Európa-bajnokság, végül is mindegy, hiszen mind a kettő egy komoly, nemzetközileg átfogó versenyt takar. Július 17-18-án volt a hangzatos nevű European Street Freestyle Cup idei első megmérettetése, amit az egyszerűség kedvéért sokan Stunt Eb-nek hívnak (meg ezt a kifejezést jobban is ismerik az emberek)

A magyar promóterrel rendelkező sorozat első két fordulója Törökországban (Afyonkarahisar) került megrendezésre azonos helyszínen és hétvégén, ahol a magyarok – úgymond – taroltak, hiszen az első négy helyen Herceg Balázs, Végh Tamás, Bátor Zoltán és Medve Gergő végzett. Mi ez, ha nem dominancia?

A dobogósok (balról: Herczeg Balázs I. hely, Végh Tamás II. hely, Bátor Zoltán III. hely)

Nekem már a verseny előtt kétségeim voltak a mezőnnyel kapcsolatban. Előre bocsájtom, hogy a magyar versenyzők tudása maximálisan el van ismerve, hiszen tudjuk, hogy a hazai mezőnyben vannak többen is, akik technikailag ténylegesen a világ élvonalába tartoznak! Szóval, tök jól hangzik ez az eredmény, örülhetünk is neki, de az utólagos interjúk számomra egy valótlan versenyről szólnak. Figyelemmel kísértem a történéseket, és az előzetes sejtésemet láttam beigazolódni. Viszont a résztvevők interjúit hallgatva, olvasva, felmerült bennem, lehet, rosszul gondoltam mégis? ….. de hamar kiderült, nem tévedtem.

Az alábbi linken megtalálod a hivatalos eredménylistát, ahol csak az első 5 helyezett van közzé téve, pedig a döntőbe állítólag 16-an jutottak be. (az oldalon kattints a “Final” szóra):

https://www.fim-europe.eu/events/1159

Ha bármelyik másik sportág eredményeire kattintasz, megtalálod az adott verseny komplett listáját, csak ott az összes versenyző szerepel. A kérdés, hogy akkor a stunt versenyen csak 5-en indultak volna? Persze, tudjuk, hogy nem, de akkor miért nincs fent az egész mezőny? ………mert, szerintem csak ez az 5 név lett leadva! (hogy miért, annak is megvan a magyarázata)

Megkérdeztem egy interjúban Bátor Zolit, hogy milyen volt a verseny, amire ő felvázolta, hogy nagyon sok versenyző volt több országból (60 versenyzőt említett), akik közül 30-an kerültek be a kvalifikációba, abból 16-an a döntőbe. Mivel figyelemmel kísérem ezt a sportot, nem kicsit lepődtem meg ezeken a számokon. Sajnos egyetlen nevet sem tudott megadni, csak azt, hogy nagyon sok helyről voltak. Franciaországot és Németországot említette, több országot nem tudott megnevezni, valamint azt mondta, hogy nagyon nagy neveket tudtak maguk mögé utasítani……..kérdeztem kiket, de nem tudott egyet sem megnevezni.

Bátor Zolival a török verseny utáni hétvégén, egy szigetvári bemutatón készítettem egy pár perces interjút

Megkérdeztem Medve Gergőt is erről a versenyről, aki elmondta, hogy igen, szoros pontozásban ő lett a negyedik helyezett, de amikor elkezdtem firtatni a mezőny létszámát és nemzetiségét, akkor hirtelen dolga akadt, hogy majd visszahív! …. azóta is.

A kaposvári Sonline portál Mókussal készített interjújában ez áll: „Minden európai országból három-három versenyző és egy szabadkártyás motoros képviselhette országát. Így egy nagyon népes, 60 fős mezőnyben kellett Herczeg Balázs Mókusnak küzdeni a dobogó legfelső fokáért.”

És, hogy mi a probléma ezzel? Mondhatnánk, hogy semmi, vagy, hogy mi közöm hozzá, de először is, nem szeretem, ha hülyének néznek, és bele kamuznak a szemembe, másodszor pedig utálom ezt a „parasztvakítást”, hogy kisebb volumenű dolgokat felnagyítunk. (sajnos az élet számos területe így működik)

Nem is ragozom túl a dolgot, a szimpla helyzet az, hogy ezen az Európa Kupán (mert a hivatalos FIM kiírás szerint ez nem Eb volt, hanem Európa Kupa), volt négy magyar, és nyolc török versenyző!

De, ugyan már, miből is gondolom én ezeket? – kérdezhetjük jogosan.

Ha az alábbi linken visszagörgetsz a szóban forgó eseményig, akkor ott látsz egy a pódiumra felálló csapatképet, amire Medve Gergő azt mondta, hogy ott láthatom a mezőnyt (megnéztem, ott pont a 4 magyar és 8 török versenyző látható, pár egyéb személlyel kiegészülve, akik jól láthatóan nem versenyzők voltak):

https://www.facebook.com/TurkiyeMotosikletFederasyonu/

Lehet, te csak legyintesz rá, hogy kit érdekel mi volt ott, de azoknak, akik nem győzik lájkolni, és nagy büszkén írni a gratulációkat, azoknak nem árt tudni a valóságot. Mondjuk, ettől még a magyar versenyzők tudása el van ismerve – mindegy milyen mezőnyben győztek -, viszont az, hogy ebből a sportból lassan nagyobb produkciót „varázsolnak”, mint a tradicionális egyéb motorsportok, az egyre jobban zavaró! Tegyük már helyre ezt a dolgot kicsit, aztán majd, ha tényleg lesz a stunt versenyek mögött megfelelő produktum, akkor lehet hozsannázni!

Az igaz, hogy nem voltam ott, viszont van annyi rálátásom erre a sportra, hogy reálisan lássam a benne történteket. Elsősorban a versenyről elérhető anyagok (pár fénykép és egy rövid kis összevágott videó) nem igazolják, hogy ott tényleg akkora mezőny lett volna, sőt, pont a képek és a videó az egyik bizonyíték a visszafogott részvételre. A másik, hogy én szakmai szemmel néztem a versenyről elérhető anyagokat, és láttam, hogy a kommunikáció kifelé nélkülözi azokat a dolgokat, amik reális rálátást biztosítanának a verseny részleteire.

Szinte titkosítva éreztem a rajtlistát, nem lett közzétéve az eredménylista, nem volt egy fénykép, amin látni lehet a felsorakozott versenyzőket, stb. Ez azért is érdekes, mert ugyanennél a versenysorozatnál 2018-ban a németországi és a budapesti fordulókról, valamint a 2019-es szintén németországi, és törökországi (ugyanerről a helyszínről van szó, mondjuk akkor sem volt túljelentkezés a 6 magyar, 2 török és 1 orosz versenyzővel) versenyekről elérhetőek voltak a komplett mezőnyt tartalmazó eredménylisták a verseny után……..gondolom azért, mert ezeken még volt 10-15 versenyző 5 országból.

Idén viszont sem nevezési-, sem rajt-, és sem komplett eredménylistát nem tett közzé sem a promóter, sem a rendező, csak egy csonka végeredménylista található a FIM oldalán, ahol az első 5 helyezett van feltüntetve, a mezőnyről semmi többet nem lehet megtudni. Ha, ott tényleg annyi versenyző lett volna (mint, amiről a fáma szól), akkor a szervezők és a versenyzők is büszkén tették volna közzé, hogy mekkora verseny volt, de a szervezők csupán ennyi fényképet tettek közzé, mint amit a Török Motorsport Szövetség Fb linkjén láthattok.

Medve Gergő oldalán, ha kicsit visszagörgettek, megtekinthető a 6 perces videó:

https://www.facebook.com/medve.gergo

De, hogy tisztábban lássak, utána jártam az európai stunterek felületein, hogy lássam, akkor kik is vettek részt ezen a versenyen. Nem lepődtem meg, hogy nulla, azaz NULLA olyant találtam, aki közzé tette volna, hogy indult ezen a versenyen!

Az alábbi listában összeszedtem olyan neveket, akik az utóbbi 6-7 évben rendszeres résztvevői voltak a nagyobb európai stunt versenyeknek. Többen közülük még ezeken a hivatalos FIM versenyeken is részt vettek az elején. Ha közülük indult volna valamelyik, nem tudom elképzelni, hogy ne posztolt volna róla valamit. Ha rájuk kattintasz, magad is meggyőződhetsz róla, hogy még csak meg sem említik ezt a FIM versenyt, nemhogy részt vettek volna rajta. Viszont, ha ők nem voltak ott, akkor felmerül a kérdés, hogy kikből tevődött össze a 60 nevezés, amire eddig szinte nemigen volt példa európai versenyen sem, nemhogy egy törökországi (értsd: költséges, és nem egyszerű utazás) helyszínen?

Marcin Glowacki – Lengyelország, British Stunt Championship – Anglia, Foma Kalinin – Oroszország, Mike Jensen – Dánia, Arunas Gibieza „Aras” – Litvánia, Romain Jeandrot – Franciaország, Gleyo Guillaume – Franciaország, Denis Rybalko – Oroszország, Kevin Parussini – Franciaország, Rafal Pasierberg – Lengyelország, Martin Kratky – Csehország, Pawel Karbownik – Lengyelország, Paulius Labanauskas – Litvánia, Julien Welsch – Franciaország, Virgilijus Diksas – Litvánia, Sarunas Kezys -Litvánia , Lukaz Belz – Lengyelország, Danila Zhelanov – Oroszország, Andrej Rakshin – Oroszország

Ez 19 felület, ahol még csak szó sem esik a szóban forgó eseményről, viszont ha valakikre lehetne alapozni egy európai versenyt, akkor nagyjából ők lennének azok.

A versenysorozat promótere már közzétett egy szeptemberi dátumot, amikor is Párizsban lesz még egy forduló, ahol biztos vagyok benne, hogy népesebb mezőny fog összegyűlni (Franciaországban rengeteg stunter van, és a helyszín elérése is jobb paraméterekkel rendelkezik a környező országokból, mint a török verseny), és abban is biztos vagyok, hogy ez a magyar csapat ott is komoly eredményt tudna/fog elérni, hiszen a tudásuk el van ismerve hozzá!

Mindettől függetlenül, Mókus az Európa Kupa törökországi első két fordulójának a győztese, amihez gratulálok.

Mókus népszerűsége nem kérdés

Így a végére, azért még felmerült bennem egy kérdés: Vajon miért maradnak távol az európai stunterek a hivatalos versenyektől?

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés