A Dakar legendái a KTM kiállításában


A Dakar mára fogalommá vált a motorosok körében, szerintem senkinek nem kell magyarázni, mi is ez tulajdonképpen. A KTM márka szinte a Dakarral együtt fejlődött, növekedett.

Ez az esemény egy tökéletes terület a fejlesztés számára, amit a KTM mérnökei ki is használtak. A fejlesztéseknek és a profi versenyzőknek köszönhetően a KTM számtalanszor uralta a mezőnyt, amiben az osztrák Heinz Kinigadnernek kiemelkedő szerepe van.

Május 11-én nyílt meg az a kiállítás, ami a KTM dicsőségét hivatott bemutatni, és természetesen az élő legenda, Heinz Kinigadner köré összpontosul, hiszen a számtalan Dakar győzelme mindenképp feljogosítja erre!

Balra az idei Dakar győztes Kevin Benavides, mellette Heinz Kinigadner. 

A KTM saját bevallása szerint, ez a sikersorozat nagyban hozzájárult a márka népszerűségéhez, és az off-road világában betöltött pozíciójához.

A kiállításon 10 történelmű jelentőségű Dakar motorkerékpár kerül bemutatásra, valamint számos olyan tárgy, ami ehhez a híres versenyhez köthető. Mindezek olyan ikonikus versenyzőkhöz köthetők Kinigadner mellett, mint Fabrizio, Meoni, Marc Coma, vagy az idei Red Bull KTM Factory Team tagjai (Matthias Walkner, Toby Price és Kevin Benavides), akik közül Benavides idén megszerezte a KTM 19. Dakar győzelmét! Toby Price második helyével pedig a KTM tarolt a dobogón!

„Nincs nagyobb kaland , mint a Dakar” – nyilatkozta Stefan Pierer, a Pierer Mobility vezérigazgatója, majd folytatta: „Az a lendület és motiváció, amiket a korai évek adtak nekünk, és amik kulcsfontosságúnak bizonyultak a KTM nevének népszerűsítésében és motorjaink fejlesztésében, soha nem ingott meg.”

„A KTM és a Dakar történetéről beszélni, és azt bemutatni nagy büszkeség számomra!” – teszi hozzá Heinz Kinigadner. „Amikor 1994-ben elkezdtem, nem hittem el a médiavisszhangot – ez sokkal több volt annál, mint amit a világbajnoki címeimért kaptam, és tudtam, hogy ez jót tehet a márkának. Bár a versenyzés stílusa és professzionalizmusa azóta megváltozott, a verseny alapjai ugyanazok maradtak. Ez egy nagy kaland.”

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés