Túra a Fekete-tenger körül – 2. rész

Szöveg és képek: Kulik Károly

Kulik Károly és barátja Ispán egy komoly túrát tettek a Fekete tenger körül, amit most veletek is megosztanak.

Silopi
Az éjjel a szállástól nem messze volt egy szolid tömegoszlatás, és a rendőrök a vízágyúval meg egy csomó páncélozott autóval rohangáltak fel, s alá. Reggel nem kelünk túl korán, mert nem nagy a távolság, amit ma meg kell tenni. Szépen haladunk előre az első katonai ellenőrző pontig. Akkurátusan lefénymásolják az útleveleinket. A hegyekben kanyargunk ezerrel, mikor is Lady Carnevale elkezd dadogni, és nem akar menni, mikor húzom neki a gázt. Szenvedek még pár kilométert, és leállok az út mellet. A tartalék lámpa még nem gyulladt ki, úgyhogy elméletileg benzin még van a tankban. Biztos ami biztos, betöltöm a 2×2 literes tartalékot. Bepöffentem a motort, és örömmel konstatálom a problémát. Kifogyott a benzin a szerszámból. Szerencsére a következő városban van szupi benzinkút. A következő katonai ellenőrző ponton a katonáktól vizet, és egy kis zöld fügét is kapunk. Nagyon aranyosak, a gyerekek viszont kéregetnek folyamatosan. A katonák elzavarják őket, úgyhogy megyünk tovább.

Erbil
Felpakoljuk a motorokat, és felvonulunk a határhoz. A törökök nem igazán foglalkoznak velünk, hogy miért, és hová, ellenben az irakiak már annál inkább. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani a dolgot, mikor valami olyasmit lát az ember, amit még azelőtt soha. A további ügykezelésről annyit tudok elmondani, hogy 3 és fél órán át tartott, és minimum 10 ablakot, és 15 íróasztalos embert érintett. Közben vettünk egy kis dínárt, hogy legyen mivel fizetni. Már sötét van mire elérjük Erbil városát. Az első út melletti motelt megnézzük, és az igen alacsony ár miatt ki is vételezünk két napra egy szobát.

As Sulaymaniyah
A hegyek között vezető utat választjuk, mert az egy kicsit talán kanyargósabb. Nem volt rossz döntés. Az utat leginkább ahhoz tudom hasonlítani, ami a Holdon lehet. Igazából fák nincsenek, kő és homok mindenhol. A hőmérséklet sacc/kb 50 celsius körül mozoghat, lehet, hogy egy picivel alatta. Az első megálló egy útszéli bolt, ahol a boltos nem fogad el pénzt a megivott és megevett áruért. Érdekes, de nem az első eset. Az egyik katonai ellenőrző pontnál a főparancsnok beinvitál az irodájába, ahol 2 kolléganője azonnal teával, és étellel kínál. Délután normális időben megérkezünk Suleymanyahba. A harmadik szálloda felkeresése után végre sikerül egy kellően olcsó helyet találni, ahol adnak reggeli, és van internet is.

Duhok
A benzin fogytán, úgyhogy tankolni is kell. Sikerül belefutni az eddigi legszörnyűbb benzinbe. A moci csak köhög, meg prüszköl mint egy gebe, de semmi erő nincs benne. Egy pozitív dolog van csak a benzinben, méghozzá az, hogy ingyen van. A kutas nem engedte kifizetni. 🙂
Szépen csorgunk előre a szolid 48 fokban, mikor elérjük Mosult. Egész pontosan az utolsó ellenőrző pontot Mosul előtt, ahol a katonák közlik, hogyha kedves az életünk, akkor itt most azonnal visszafordulunk, és megkerüljük a várost. Igazából nem félek az ördögtől sem (a volt csajomat leszámítva persze), de itt tele lett a motoros naci. 🙂
Mosult egy közepes minőségű, ámde igencsak poros úton kerüljük. Megállunk egy útszéli büfénél, ahol ingyen vizet kapunk. A harc folytatódik az iszonyatos meleggel, a szörnyű benzinnel a tankban, a fáradtsággal, és a katonákkal, akik 20 kilcsinként megállítanak. A katonák és az emberek 99%-a azt sem tudja, hogy Európa merre van, nemhogy Magyarország. Nehezen érjük el Duhokot, ahol terveztünk egy alvást.

Gaziantep
Ismét sikerül délben elindulni. Feltankoljuk a motort az olcsó benzinnel, amitől ugyan nem megy, viszont nem kerül sokba! A motorral most nem kell szórakozni, simán bepecsételik az útlevelet, és már mehetünk is. A török oldalon van egy kis papírmunka, meg ideges emberkék, akik közül az egyik különösen erősen esik nekem. Azt mondja, hogy húzzunk vissza a túloldalra. Kérdezem, hogy miért, végeztünk már Iraqban, nem megyünk vissza. Egy másik srác segítőkész. Beadja az útleveleinket az ablakon, majd a katona beléptet Törökországba. Robogunk a határ melletti úton, és nézem a szögesdrót kerítést. Van ahol közvetlenül a járdaszegély mellett húzódik. 1 óra motorozás után kiállunk egy kis vízre, egy sráchoz, aki egy olajdepót üzemeltet. Érdekes hely. A srác 4 nyelven beszél, és a fene se gondolta volna, hogy ilyen emberek vannak errefelé.

Tasucu
A szír határ közvetlenül az út mellett húzódik, és van olyan rész, ahol az 1 méter széles útpadka után már a szögesdrót kerítés van. Korai volt a kitörő lelkesedés, mert a rend éber őrei megmérik a száguldás sebességét, és kimarnak mindkettőnket a sorból. 99 km/h a limit, mi pedig 111km/h-val ölettük. Kapunk mindketten egy aranyos fecnit, amin szerepel a vétkünk, és minden egyéb adat. Estefelé érjük el Tasucut, ahol van egy szálláscímem, azaz koordinátám, ahol is korábban Iránból hazafelé már aludtam egyet. Este elfogyasztunk egy finom vacsorát a parti sétányon, és eszembe jutnak a ciprusi emlékek. Mennyire jó volt az az út is… 🙂

Kemer
Reggel, azaz délben sikerül elindulni. Szépen sorban jöttek az egykoron volt halászfaluk, ahol anno semmi nem volt a 10 házon kívül, most pedig a komolyabbnál komolyabb, 5 csillagos szállodák sorakoznak. Természetesen mindenki orosz. Vagy kazah. A hírekben azt mondták, hogy Egyiptomból hazahozták az oroszokat, úgyhogy készülhetnek a törökök, mert az összes Egyiptomból hazaimportált beutalt itt fog kikötni. Aránylag normális időben érjük el Kemert, ahol csábítóak a hatalmas szállodák, de inkább egy motelt választunk, ami valójában egy kemping. A mai nap a nyaralásról, azaz a merülésről szól. Reggel 8 után kigyalogolok a kikötőbe, ahol már várnak az ismerősök, és már javában rakják a palackokat a hajóra. Az első merülés kicsit uncsi, mivel a part mellett megy a bóklászás. A második merülés ezzel szemben nagyon jó. Az egykoron gyönyörű Paris nevű hajó maradványát nézzük meg, 30 méter mélyen. Igazából nem annyira jó a látótávolság, meg már merültem is a roncsot, de ma szerencsénk van. Egy gyönyörű, és nagyobbacska tengeri teknőssel úszunk egy picikét.

Istambul
Ma Istambulban fogok bolyongani. Először a Sofya múzeum, majd a Topkapi Saray, utána a bazár, és a fűszer-bazár. Legvégül pedig a Kék Mecset. Egy jó tanács Istambulhoz: Bármennyi pénzzel is fog neki az ember a bazárnak, és magának Istambulnak, nincs az eladó, vagy bolt, aki / ahol nem lehet elverni az összeset. 🙂

Lozenets
Komótosan összepakolok, betuszkolom a cuccokat a dobozokba, és megyek a Lady Carnevale-hoz, aki az elmúlt 2 éjszakát egy autóparkban töltötte. Neki is kijár a lazulás, és a pihenés, nem csak nekem. Nekifogtam a kisebbik határnak, mivel ma mindenképpen a Fekete-tengernél akartam aludni. Api előre ment még tegnap, úgyhogy van egy kemping, ahol én is aludni fogok. Szóval felvonulok a határra, a zsebemben 2 db üdvözlő ajándékkal, amit a rend éber őreitől kaptam.
A vámos mondja, hogy van 3 db procedúra, mielőtt kiengednek. Valamiért úgy érzem, hogy kell a pénzem a törököknek. Szerencsém lett, ugyanis nem vagyok még benne a gépben. A tetszetős vámos csaj átnézi a pakkomat, és közli, hogy minden csodálatos. Pecsét, és már repesztek is Bulgáriába. Időben elérem a kempinget, ahol egy kis keresés után megtalálom Api ronda törölközőjét a fára akasztva. Szuper! Felhúzom a sátrat, és várom a társam. A mai menü sör, chips, meg efféle diétás cuccok…

Idilevo
Alapjában jót aludtam, de a sátramat sikerült olyan helyre felhúzni, hogy lejtős volt az ajzat, és folyamatosan ki akartam csusszanni. Szóval egy rövidke tanakodás után lebontottam a felszerelést, és nekiindultam Idilevonak, ahol a barátaim egy motoros kempinget üzemeltetnek. A kempingben javában zajlik az építkezés, és Ivo, meg Jamie egy nagy szennyvíz csővel száguldozik fel s alá. Kicsit turistáskodtam, de a lazulás végeztével visszajöttem a MotoCamp-be, ahol egy újabb sör elfogyasztása után segédkeztem a szennyvízvezeték helyretételében, mert Polly nem áshat, ugyanis egy ladynek nem való az ásó.

Itthon 🙂
Az eredeti terv szerint még 2 nap Kosovo lett volna, így csak 10 óra körül indultam. Az út nem éppen mondható egyhangúnak a bolgár – szerb határig, mivel szép dombos, és egészen tűrhetőt lehet menni. A határ előtt tankolok egy utolsó bolgár benzint, amit az iraqival ellentétben nagyon szeret Lady Carnevale. Megy tőle mint a távirat. 🙂
A határon szépen és komótosan előresunnyogok a sorok mellett, gondolom örülnek is nekem. A határőr vet egy pillantást az útlevelemre, és már robogok is tovább. Szerbia csontig hatoló hideggel, és szakadó esővel fogadott. Felhívom drága barátomat Koszovóban, hogy mi a helyzet. Az információ szerint Prishtinában masszívan szakad az eső, és olyan vihar van, hogy ihaj. Rövidke tanakodás után úgy döntök, hogy irány haza. Nagy vágta lesz, mert még 500 kilcsi van hátra, és délután 3 óra van. Egy megállással letolom az ipart a magyar határig, ahol szintén előresunnyogok a sorok mellett. A szerb nem pecsétel, csak int, hogy mehetek. A magyar határőr megkérdezi, hogy honnan jövök. Á, csak innen Gyomáról, válaszolom. A szétpecsételt útlevelembe kérek még egy magyar bélyegzőt is, hogy eltudjam mondani, hogy hazaértem. Szegedről megállás nélkül repesztek haza, és 22 óra körül megállok a Fő téren. Minden motorozás innen indul, és itt is ér véget. Mese nincs. Van egy kisebb fogadóbizottság, akik boldogok, hogy előjöttem. Legalábbis azt mondják. Aztán, hogy ez igaz-e, nem tudom.

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)