Volt egyszer egy……Cserénfa

Szöveg: Amrein László
Képek: Amrein László, Kovács Réka

Kaposvár főutcáján az egyik üzlet kirakatában egy Cagiva enduro motorkerékpár kellette magát hetekig „Főnyeremény” felirattal. A cserénfai 125 ccm-es Vb-n sorsolták ki a belépőjegyet vásárlók között. Talán naponta folyattuk a nyálunkat a kirakat előtt a haverokkal, „ej, ha én nyerném meg” dumákkal. 1991-et írtunk akkor.

Cserénfa!!! A ’90-es években fogalom volt ez a szó a motokrossz rajongók számára. Ez a kis zselici falucska világhírnévre tett szert az Eurosport közvetítések által, hiszen éveken keresztül közvetítettek világbajnoki futamokat innen. Sajnos az akkori érdekeltségi / tulajdonosi kör nem tervezett hosszútávra, így hamarosan hanyatlásnak indult a szebb napokat is megélt létesítmény.

Az egykori kiszolgáló épület

Természetesen nem a semmiből bukkant elő egy vb forduló rendezési lehetősége, hiszen a kaposvári motokrossz életnek komoly referenciája volt erre nézve. Az idősebb motokrossz rajongóknak még talán mond valamit az, hogy Szarkavár. A hetvenes években rendszeresen voltak ezen a kaposvári pályán nemzetközi versenyek, ahol Németh Kornél még Cetkával versenyzett az orosz és cseh ellenfelekkel. Aztán a ’80-as évek elején a versenyek átköltöztek a város másik végébe, a Hangárdombnak nevezett területre, ahol szintén hatalmas csatáknak lehettünk szemtanúi. Innen lépett tovább a kaposvári krosszélet a cserénfai pályára.

Az “asztal” a fénykorban és 20 évvel később

Cserénfa Kaposvártól 13 km-re található déli irányban. Ez a kis falu évekig csak egy volt a sok közül, de a nemzetközi krosszversenyeknek köszönhetően világhírnévre tett szert pár év alatt. A 80-as években Cserénfán elkezdődött egy olyan pálya kialakítása, amely messze felülmúlta a korábbi kaposvári pályák vonalvezetését, sőt országosan is kimagaslott a többi közül.

Elkészültekor egy olyan színvonalú és nyomvonalú pálya került átadásra, amilyen akkoriban nem volt még egy az országban. A nyomvonal a versenyzőknek felért egy rémálommal, ugyanis ez a pálya lényegesen nehezebb volt, mint az itthon megszokott többié.

A helyi média rendszeresen tudósított a cserénfai eseményekről

Először hazai versenyeknek adott otthont – Ob- és Csb futamoknak –, aztán idővel nemzetközi meghívásos versenyek kerültek megrendezésre, amelyek hatalmas lendületet adtak az egész magyarországi krosszéletnek. 1990-ben alakult meg a Surján SE (akkor vált ki a Kaposvári Volán – Surján SE-ből) először három versenyzővel, majd egyre többen igazoltak, az idővel már kétszeres magyar bajnokcsapathoz.

Pályarajz

Kaposvár egykor az egyik fellegvára volt az itthoni krosszéletnek, hiszen nem egy neves versenyző erősítette a kaposvári egyesületet, mint például Németh Kornél vagy Borka János. A rangos versenyeknek köszönhetően, elég hamar képbe került egy vb forduló rendezési lehetőség, amit a Surján SE sikeresen fel is tudott vállalni, így több éven keresztül szerepelt Cserénfa a krossz világbajnokság éves menetrendében. Ezeken a versenyeken általában több, mint tízezer ember szurkolt, hogy az időmérő edzéseken sikerül-e bekerülni további magyar versenyzőknek a döntőbe, azon a két magyaron kívül, akik a rendező jogán indulhattak.

A háttérben a nemzetközi zászlók jól prezentálják a verseny rangját

A nemzetközi versenyek abban az időben rendesen megmozgatták Kaposvár lakóit, ugyanis még az is kiment Cserénfára, akit nem érdekelt túlzottan ez a sport, de a vb-titulus komoly csáberő volt, hogy ne hagyja ki az ember. Emlékszem, a városból ingyenes buszjáratok indultak menetrend szerint, amikre alig lehetett felférni. A rajongók pedig szinte vadászták a híres versenyzőket egy-egy aláírásért, vagy valami kisebb emléktárgyért. A nemzetközi igényeknek megfelelően, nagyon komoly infrastruktúrát alakítottak ki a pályán és környékén. A depóba víz és áram került, a versenyigazgatóságnak nagyon komoly kiszolgáló-, irányítóépületet – versenyirodát – építettek. Sőt még egy 30 szobás motel, és egy 1000 fős kemping is épült a pálya mellé, számítva a hosszú távú európai és világversenyekre. Ilyen beruházások láttán méltán gondolhattuk volna, hogy még nagyon sok éven keresztül testközelből élvezhetjük a színvonalas nemzetközi mezőny versenyeit, amelyeket az Eurosport is rendszeresen közvetített.

A természet lassan visszaveszi a területét

Sajnos tiszavirág életűnek bizonyult ez a kezdeményezés, ugyanis a 90-es évek közepe után elkezdett hanyatlani a cserénfai krosszélet. Ahogy megszűntek a nemzetközi versenyek (az okát sok mindenben lehet keresni, de a hírek szerint az anyagiakra és a hozzá nem értésre vezethető vissza), úgy kezdett leáldozni a pálya csillaga is.

Az autósmozi vászna akkor még javában állt

Pár évig még volt néha hazai futam, de egyre kevesebbszer lehetett hallani motorzúgást. Az egykoron impozáns irányítóépület jelenleg szomorú látványt nyújt. Kiszakított ajtók, betört ablakok, összefirkált falak, burjánzó gaz jellemzi az egykor dicsőséges cserénfai krosszcentrumot.

Az egykor dicsőséges Surján SE felirat is “elfáradt”

A történethez hozzátartozik, hogy Cserénfa nemcsak krosszversenyeknek, hanem más motorsportversenyeknek is otthont adott. Rendeztek ott enduro világbajnoki futamot is, de salakmotorverseny is szerepelt a palettán, ugyanis egy komplett pálya volt építve erre a célra, de ez a sportág nem tudott gyökeret verni a Délnyugat-Dunántúlon. Az autósport rajongói is jól ismerték ezt a helyet, hiszen rendszeresen rendeztek raliversenyeket is egy erre kijelölt pályán. A fénykorban még autósmozi is működött, amely szintén népszerű volt a fiatalok körében. Talán, ha az akkori vezetés hosszú távra tervezett volna ezzel a beruházással, akkor még ma is lenne egy világhírű motokrosszpályánk.

Köszönet Kovács Rékának a cikkhez nyújtott archív fényképekért.

Ezeket a képeket pár napja készítettem! …. szépen ki van tisztítva a terület, ki gondolná, hogy itt valaha egy cross vb pálya volt!

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás