Hogyan vegyünk 50.000 Ft-ért Honda 1100XX-et!?

Szöveg és képek: Amrein László

A napokban nagy port kavart a Harmati motorszalon einstandolása! Egyelőre zavaros az ügy, reméljük minél előbb tisztázódik! Árpi nyilatkozata szerint érvényes bérleti szerződéssel, rendezett fizetéssel nem volt jogos a szalon elzárása, mégsem tud mit tenni ellene! Ha így van, akkor a jog minden bizonnyal majd neki ad igazat, de addig eltelik rengeteg idő, és hatalmas anyagi és erkölcsi kár keletkezik! Én remélem, hogy végül bebizonyosodik Harmati Árpi igaza, de szinte borítékolható, hogy nem lesz felelős, nem lesz kártérítés! Szóval erről a helyzetről jutott eszembe egy régebbi sztori, ahol kicsit hasonló volt a szitu, az eladó bukta a motorját rajta kívülálló okokból, és a jogrend végül nem tett igazságot!

Egy időben az XX-ek királykodtak a gyorsulási versenyeken

A sztori ott kezdődött, hogy Csaba elszánta magát, hogy megváljon a Hondájától. (minő eretnek gondolat 🙂 ! ). Szóval meg is hirdette a neten, amire hamarosan jelentkezett is a vevő. Megnézte a motort, tetszett neki, lefoglalózta 50.000 Ft-tal, majd mondta, hogy csak hitelre tudja megvenni. Meg is egyeztek, hogy a vevő intézi a hitelt. Csaba bele is ment, gondolta annyival kevesebb lesz a gondja. Eltelt kb. két hét, mire jelentkezett a vevő, hogy talált egy céget, akik intéznek hitelt, de ahhoz be kellene vinni hozzájuk a motort. Csaba el is vitte Szigetszentmiklósra a cég telephelyére az XX-et (már régóta nem létezik ez a cég), ami egy kissé hiányos szalon volt, de akkor nem foglalkozott vele. A motort lezárta, és a kulcsokat zsebre vágta, mondván: ha megkaptam a pénzt, adom a kulcsokat. Teltek a napok, hetek, és kezdett izgulni, hogy mi lesz a pénzzel. Többszöri érdeklődésre végre jött a jó hír, hogy a bank elutalta a 1,5 milliós hitelt, csak……… gondolná az ember, minden ok, boldog mindenki. Boldog a vevő, egy jó motort kapott, boldog a kereskedő, hiszen biztos kapott jutalékot a hitel után, és boldog lehetett Csaba is, mert sikerült eladni a gépet.

Mindenki boldog, süt a nap, meleg van, mi kell még? ……., de itt volt ez a csak! Csak még a cég régi számlájára utalt a bank, amin inkasszó volt, de ne aggódjon, intézkednek a téves utalás miatt, hiszen ebben a bank hibázott. Közben a vevő elkezdte hívogatni Csabát, hogy ő már fizeti a hitelt, kéri a kulcsokat, igencsak motorozna már. Csaba, mivel nem kapta meg a pénzt, persze, hogy nem adta oda. Erre a vevő megjelent a szalonban és elvitte a motort, kulcsok nélkül, tette mindezt – állítólag – kigyúrt „haverok” társaságában, és úgy, hogy még az 500.000 Ft saját erőt sem fizette ki senkinek! Így már 2 milla hiányzott Csabának, amihez hozzá vehetjük még azt az 500.000 Ft-ot, amit az évek alatt ügyvédekre, perre, stb.-re költött! Semmi eredményt nem hozott a magyarországi jogrend, amin azért nem nagyon csodálkozunk, hiszen itthon láttunk már ennél egyértelműbb ügyet is elbukni. Összességében 2,5 millcsi úszott el, valamint a sok keserűség, idegeskedés, stb.

Mi történhetett?….. merülhet fel az emberben. Tényleg téves utalás volt egy inkasszós számlára? A bank tévedett volna? Vagy a cég tudatosan oda utaltatta, ennyivel enyhítve esetleg a mínuszát az állam felé? Vagy az inkasszós számla csak fedő duma volt, a motoron meg feleztek a „vevővel”? Lehet, nem is igazi volt a vásárló, hanem ál vevő volt? Válasz nincs, ügy lezárva.

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)

Ezt olvastad már? :

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás