Az olaszok megtartják az EICMA-t novemberben?

A világ szinte összes 2020-as motoros rendezvényét lemondták, vagy elhalasztották 2021-re, így nem kis meglepetés az olaszországi EICMA motorkiállítás jelenlegi álláspontja, miszerint egyelőre nem tervezik, hogy töröljék a novemberben esedékes kiállítást!

Nem szembe mennek a helyzettel, csupán csak annyiról van szó, hogy abban bíznak, mire aktuális lesz a rendezvény, már túl lesznek a jelenlegi egészségügyi járványon, így most kicsit kivárásos alapon kommunikálják a döntésüket.

Április elsején a BMW bejelentette, hogy nem vesz részt sem az idei INTERMOT, sem az EICMA kiállításokon (és ez nem április elsejei tréfa volt). Ők voltak az elsők a motormárkák közül, akik hivatalosan bejelentették távolmaradásukat a kiállításoktól. Az indoklás természetesen a jelenlegi bizonytalan járványhelyzetre hivatkozik. Mivel a jelenlegi helyzetben az sem tudható mi lesz jövő héten, nemhogy hat hónap múlva, így előre gondolkodva az új modellek premierjeit alapból az alternatív platformokra tervezik, ezzel megelőzve azt, hogy menetközben kelljen áttervezni a folyamatokat!

A 2019-ben Max Biaggival fotózkodó rajongók, idén már kétszer is meggondolnák a távolságtartást

„A BMW Motorrad az ősszel megtartja a kiállításokra tervezett modellek világpremierjeit a tervezett alternatív platformokon, amiben a vállalat egyre jobban a saját digitális kommunikációs csatornáira támaszkodik!” – áll a társaság sajtóközleményében!

A BMW után a KTM is (beleértve a hozzá tartozó Husqvarna és GasGas márkákat is) bejelentette a kiállítástól való távolmaradását, amit a szervezők kicsit korai döntésnek ítéltek meg, de tiszteletben tartják a márkák döntését! A KTM is a jelenlegi világméretű „távolmaradási” szempont miatt döntött így, de elsősorban az alkalmazottaik védelmének érdekében hozták meg döntésüket. A sajtóközleményükben a kiállítás elhalasztását javasolják a szervezőknek!

„A kiállítások kulcsfontosságúak a motorkerékpár-piac számára, de a jelenlegi helyzetben a közegészségügy és a dolgozók védelme a prioritás az elkövetkező hónapokban! A KTM AG örülne, ha a promoterek (különösen az EICMA) elgondolkodnának az események 2021-re való átütemezéséről, mikorra remélhetőleg már rendeződik a jelenlegi helyzet, és minden visszatér a megszokott kerékvágásba!” – nyilatkozta Hubert Trunkenpolz a KTM AG igazgatóságának tagja!

Trunkenpolz még hozzátette, hogy a jövőbeni új modelleket virtuálisan fogják bemutatni, hasonlóan, mint ahogy az új 890 Duke esetében is tették!

A Confidustria (Olasz Általános Ipari Konföderáció) elnöke – Paolo Magri – elmondta az olasz médiának, hogy a kiállítás „vészforgatókönyve” már létezik, egyeztetések folynak a nagy nemzetközi és hazai gyártókkal a rendezvény lehetséges megoldásairól, arra az esetre, ha kitartana őszig a vírus okozta helyzet! Elmondása szerint jelenleg nincs szó sem a kiállítás törléséről, sem a 2021-es dátumra való áthelyezésről! „A jelenlegi helyzet egy olyan időszak, amely együttműködést igényel, oda kell figyelni a motorkerékpár-ipar résztvevőire. Már folyamatban van velük az egyeztetés, hogy értékeljék az esetleges megoldás variációinkat, figyelembe véve az egészségügyi helyzet alakulását”

Jelenleg számos gyártó fordult a digitális lehetőségek felé az új modelljük bemutatásának apropóján, pl. a Ducati az új Streetfighter V4 műszaki bemutatását élőben közvetítette a net segítségével, míg a Honda és a Suzuki pedig virtuális motorshow-kat rendezett!

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés