Visszatérhet a Supersport-világbajnokságra Györfi Alen

Úgy tűnik, a koronavírus világjárvány csökkenése és a sportélet beindulása alaposan megváltoztatta Györfi Alen idei elképzeléseit. A 2007-es Európa-bajnok ugyanis már úgy teszteli a Yamaha R6-ost, hogy egy ígéretes stábbal összefogva az egyre konkrétabb tervek szerint az októberi Daytona 200 mellett visszatérhet több futam erejéig a Supersport-világbajnokság mezőnyébe. A munka ezerrel folyik, Alen az előttünk álló hétvégén újabb teszten vesz részt.

Jól sikerült a tesztnap

A Györfi Alen alapította Forty Racing számára a 2020-as esztendő egészen a múlt hét végéig nem úgy alakult, ahogy azt az év elején a 2007-es Európa-bajnok eltervezte. Ám a Pannoniaringen rendezett teszt alaposan átírta Alen eddigi terveit. Maga a gyakorlás remekül sikerült, a csapat rengeteget haladt előre, ám az új célokhoz immár rengeteget kell még dolgozniuk. Immár nemcsak az októberre tolódott legendás Daytona 200 lesz a főverseny a Kiskunhalason élő motorversenyző számára, ahol minden idők legjobb magyar eredményét elérve a TOP 10-ben zárná a versenyt.

Györfy Alen bizakodva néz előre

Ugyanis Alen stábja – Bán Robi és Győrffy Álmos – másokkal is kiegészült, és ennek köszönhetően a motoros visszatérhet a Supersport-világbajnokság mezőnyébe, és a tervek alapján több vb-futamon rajthoz tud majd állni. Ám ahhoz, hogy az álmokból valóság, ráadásul eredményes valóság váljon, még rengeteg munka vár Alenre és csapatára, valamint a tökéletes háttérnek is össze kell állnia. Nem véletlen, hogy a hétvégén ismételten tesztelni fog, míg a napjait immár szinte kizárólag a minél tökéletesebb felkészülést biztosító edzések töltik ki.

Varga Tibor a Forty Racing versenyzője

Györfi Alen csapatfőnök: „Mondanom sem kell, hogy nagyon örülünk annak, hogy végre kinyitottak a pályák, indulhat a felkészülés az idei csonka szezonra. Természetesen mi is túl vagyunk már az első teszten. Az eredmény most még másodlagos volt, ám így is elégedettek voltunk a köridőkkel és a Yamaha teljesítményével. Ugyanakkor azt sem titkolom, ha valóra akarjuk váltani az álmainkat, akkor még rengeteg munka vár ránk. Nem titkolom tovább, egy ígéretes stábbal összedolgozva jelentősen átalakultak a céljaink, hiszen az októberi Daytona 200-as viadal mellett az idei Supersport-világbajnokságra is visszatérek, és a tervek alapján több vb-futamon is ott leszek a rajtrácson. Persze ehhez az a legfontosabb, hogy a háttérben minden tökéletesen a helyére kerüljön, az anyagiaktól kezdve a technikai dolgokig. Innentől kezdve óráról órára kidolgozott edzéstervek alapján készülök, míg a szerelőim is lépésről lépésre haladnak afelé, hogy a kellő időre egy igazán versenyképes motorral rendelkezzünk. Hab a tortán, hogy tanítványom, Varga Tibike nagyon szépen fejlődik, ő is részt vesz velem a teszteken. Tudatosan építjük fel a karrierjét, aminek még azelején tart. Én is, és a csapat is mindent megtesz azért, hogy Tibit minél jobban felkészítsük a versenyekre. Nem titok, egyre optimistábban várom az idei esztendő versenyszezonját.”

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás