Motorex az EuroMotor-ban is!
Az EuroMotor Kft-t Kertész-Pósch Zsolt alapította 1998-ban, aki a BMW akkori magyarországi importőrénél volt motorkerékpár üzletág vezető. 14 éves kora óta szenvedélyesen motorozik, így az ott töltött 4 év nagy hatással volt rá, hiszen igényes, prémium minőségű motoros kiegészítőkkel foglalkozhatott. A cégalapítást követően ismerősi körben elkezdődött a motoros ruházat beszerzése.
Már majdnem 20 éve annak, hogy 2000-ben megállapodott a SCHUBERTH magyarországi forgalmazásáról, de ezeknek a termékeknek az értékesítését még egy autós bolt leválasztott sarkából bonyolította le. Miután 2001 őszén bővült a portfólió a Diadora motoros ruházatával és csizmáival, elengedhetetlenné vált egy önálló üzlethelység, amely 2002 elején meg is nyitott a Lehel térnél. Nem sokkal ezután Zsolt húga, Tímea is betársult az üzletbe, így családi vállalkozássá nőtte ki magát az akkor még Euro-Motor Bt. néven futó cég. Ez után szinte évről évre egy-egy márkával bővült a kínálat: 2002-ben a Kappa, 2003-ban a Spyke, majd 2004-ben a Wunderlich BMW-s kiegészítőkkel foglalkozó márka, később, 2014-ben pedig a Kappából kinövő Hevik. A megnövekedett kollekció miatt 2005-ben Zsolt nagy fába vágta fejszéjét, mert az addigi bérleményből saját üzlethelységbe költözött az EuroMotor. Igaz, csak 500 méterrel arrébb, a jelenlegi helyére, a Lehel utca 17/B-C-be.
Ekkoriban már külföldi, motoros márkák is megkeresték a céget. Jó példa erre a Nolan, X-lite és N-Com termékek forgalmazása, ami később kibővült a Grex márkával is, így a Nolangroup teljes terméklistájának a hazai importőrévé válhatott az EuroMotor. Időközben a Diadora motoros termékeinek megszűnése indokolta, hogy egy új, prémium kategóriájú márkát vegyen fel a kínálatába: így került a polcokra 2010-ben a TCX. A TCX konkurenseként is emlegetett, nívós, motoros márka, az Alpinestars, Tímea saját vállalkozásánál, az EuroMotor testvércégénél, a MotoStarnál kapott helyet. 2018 elején a prémium szegmens egyik Magyarországon kevéssé ismert, ám óriási tradícióval rendelkező, amerikai márkájával is sikerült leszerződni, így a BELL sisakok is megjelentek az üzletben.
Mint minden vállalkozásnál, az EuroMotornál is voltak nehezebb időszakok. Nem volt ám mindig minden fenékig tejfel: a 21. század meghatározó tendenciáját követve a cég is elkezdett elektromos motorkerékpárokat forgalmazni, de a magyar piac számára talán túl korán jött az ötlet, így a Kumpan electric márka nem robbant be a köztudatba. Ráadásul 2007-2008-ban, amikor a magyarországi új motorkerékpár eladás egyik évről a másikra közel 80%-ot esett, a cég kizárólag a prémium kategóriájú termékek és az ezt igénylő ügyfélkörnek köszönhetően tudott talpon maradni.
A recesszió lecsöndesedett és 2010-ben két szintessé bővült az üzlet, megnyílt a régóta várt bukósisak, és sisakkommunikációs bemutatóterem. A motoros bukósisakok terén a még professzionálisabb kiszolgálás indokolta, hogy az EuroMotor komolyabb szinten foglalkozzon bukósisakok szervizével és kommunikációs rendszerek karbantartásával.
A 2020-as év fejleménye, hogy az EuroMotor üzletében elkezdezdődött a csúcsminőségű Motorex kenőanyagok és ápolószerek forgalmazása is. A Motorex kiemelkedő minősége a prémium szegmensen belül, kifejezetten jól illik a minőségi termékek és szolgáltatások felé elkötelezett csapat hitvallásához. A Motorex széles termékválasztékából az üzlet eddigi tevékenységéhez leginkább a sisak és motorápoló termékek illenek, de a motorolajok is megjelennek a választékban.
„Cégünk hírnevét öregbítő elismeréseket és pozitív visszajelzéseket mindenképpen szeretnénk tovább vinni, az esetleges negatívumokat pedig ki kell küszöbölni, ahogy eddig is. Rendkívül fontos a kialakult stabilitás szinten tartása, hogy megőrizhessük és tökéletesíthessük két évtized munkásságát.” Kertész-Pósch Zsolt
További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):