Kovács Ádám Zsolt nyerte a hazai bajnokság első fordulóját!

Kovács Ádám Zsolttól kaptuk az MX2-es hazai bajnokság első fordulójának beszámolóját, amit a hibázások ellenére sikerült megnyernie – a szerk.

Véget ért a Magyar bajnoki első fordulója Esztergomban. Nyertem. Annak örülök, hogy a szponzoraimat feltudtam vinni a dobogó legfelső fokára. A helyszínen sok mindent láttatok, de mivel nem lehettek nézők, egy pár sorban leírom a történteket.

Első alkalom, amikor az összes MX2-es ellenfelemmel egyszerre voltam pályán. Az ellenfelek nagy részének ez hazai pálya volt. Meg is látszott sok mindenen. Az edzést és időmérőt nyertem. Az első futamban elég jól eljöttem a rajtnál, másodiknak fordultam. Pár kör után átvettem a vezetést, eltávolodtam mikor hibáztam és elcsúsztam. Bőven visszaestem a második helyre. Nem akartam kockáztatni, második helyen értem célba, készültem a 2. futamra.

Második futamban elhoztam a rajtot. Kockázatmentesen, számomra megnyugtató előnnyel mentem, amíg egy sárga zászlónál lelassítottam a versenyző társam érdekében, így a második srác utolért. A következő visszafordítóban oldalról nekem jött. Szerencsére a lábam nem, csak a váltókar sérült. Ezzel nehezen tudtam váltani, és egy kis szerencsével ugyan, de megnyertem a futamot. Így megnyertem a versenyt is.

Természetesen megint állt az AK38 nagy sátor, és mindenki ügyes volt, aki alatta állt. Gratulálok mindenkinek! Köszönet a támogatóimnak és a szurkolóknak!

Eladó motorok

Videó szerkesztés