Motul NGEN regenerált olaj
Szöveg és képek: Amrein László
A szezon elején három különböző gépben cseréltük le az olajat a Motul NGEN regenerált olajaira. Azt, hogy mit jelent a regenerált olaj, arról itt írtam részletesebben: klikk.
Az egyik motor a saját 2004-es R6-om, amibe NGEN7 olaj került. Mióta nálam van ez a gép (2016), azóta csak Motul olaj volt benne (5100 és 7100), amivel eddig is maximálisan megvoltam elégedve. Az, hogy eddig is Motul volt benne, most kicsit hátrány is, hiszen így nem tudom az NGEN olaj hatását viszonyítani egy másik márkáéhoz.
Azt tudjuk, hogy az olaj kérdés erősen vitageneráló a felhasználók körében, és a posztokban számtalan érvet olvashatunk márkák mellett és ellen. Konkrétan egy adott olajra egyik felhasználó azt írja, hogy a legjobb, ugyanerre pedig egy másik, hogy sz@r. Nos, ami mérési alapja lehet ezeknek a véleményeknek, az a váltó finomsági érzete lehet (nem gondolnám, hogy bárki is labortóriumi összehasonlító vizsgálat alapján véleményezne).
Viszont ebben erősen benne van, hogy ugyanaz az olaj máshogy viselkedhet a különböző blokkokban, ami generálhatja ezeket a véleményeket. Pl. ha egy Yamaha R6 váltója (hogy maradjunk „hazai pályán” 🙂 ) szépen működik tőle, nem biztos, hogy egy Suzuki DL1000-ben is ugyanaz lesz az érzés.
Ami a lényeg, hogy az én motorom a 7100-zal és az NGEN7-tel is tökéletesen jól működik, a kettő között én nem vettem észre különbséget.
Megkérdeztem a többi olajcserést is. Pityuka a Suzuki Bandit 650-nél a korábbi 5100 és a jelenlegi NGEN5 között szintén nem talált különbséget. A harmadik motornál (Yamaha TMax 500-as robogó) a korábbi olajat nem tudjuk, de a tulaj ugyanazt tudta nyilatkozni, hogy az NGEN-nel is tökéletesen működik a gép.
Szóval, olajról véleményt mondani eléggé szűk tapasztalat alapján lehet. Ebben a három esetben biztos, hogy az olajcsere után nem lett rosszabb a váltás minősége, a motor hangja sem változott. Az eddig megtett km-ek után olajfogyasztást egyikőnk sem tapasztalt, szóval, így összegezve mondhatjuk, hogy a Motul NGEN sorozat olajai jól teljesítenek ezen szempontból.
További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):