Búcsúzik Kovács Ádám Zsolt………

………az ígéretes motocross tehetség komoly döntést hozott meg, az okokat ne firtassuk, az maradjon a saját dolga.

Én 2011-ben láttam őt először, akkor még egész kisgyerekként motorozgatott a ráckevei motorostalálkozón, ahol a figyelmembe ajánlották, hogy komoly karrier előtt áll a kissrác. A motorkezelésén én is láttam, hogy ez bizony egy komoly tehetség, és az apukájával beszélgetve a család elhivatottsága is egyértelművé tette, hogy rajtuk nem fog múlni a karrier!

A MotoRage Magazinban több alkalommal is szerepelt a sikereivel, interjúval, most viszont a befejezéséről adunk sajnálatos hírt! Reméljük, valamikor még viszontlátjuk Ádámot a rajtrácson! Sok sikert a jövőben! – Amrein László

2011-ben készítettem Ádámról ezt a képet Ráckevén

Az alábbi köszönő levelet Ádám engedélyével teszem közzé:

„Köszönet és búcsúzás.

Kicsivel több, mint tíz év után eljött a pillanat. Mától szögre akasztottam a sisakom. Véget ért a versenyzői karrierem. Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki végig kísért, vagy segített ez idő alatt. Szerencsére azért ez alatt az idő alatt jó sok mindent elértünk együtt. Az Európa bajnoki címemmel még sport történelmet is tudtunk írni. Igen korán, 14 évesen részt vehettem az első felnőtt Világ bajnoki futamomon is, ami szintén nem kis dolog. Gyári támogatást is élvezhettem egy ideig. Ezzel valóra vált az álmom, hogy eljuthattam idáig.

Begyűjthettem jó néhány Cseh junior bajnoki címet. Itthon 2019.10.06 óta, ahány felnőtt MX2-es versenyen indultam, mindig a dobogó tetejére állhattam. A profi karrierem így is szeretném abbahagyni, rengeteg pozitív emlékkel, saját döntésként. Az utóbbi időben túl nagyot változott a motocross világa. Különösen a jelenlegi helyzet miatt sok minden megváltozott. Mint tudjátok, már jó ideje itthon vagyok. Őszintén szólva, a helyzet változásával lassan én is elvesztettem a motivációm nagy részét. Ezt sajnos már az esztergomi versenyen is éreztem. Nagyon más világ volt, amiben versenyeztem, éltem eddig, és most, hogy itthon vagyok egy ideje, látom, hogy ez mennyi lemondással jár úgy magam, mint a családom részéről is. De ezt számunkra, vagy úgy érdemes csinálni, vagy sehogy.

Rá kellett jönnöm, hogy eljött az idő, döntenem kell, és úgy döntöttem, hogy az életem más fontos dolgaira kell koncentrálnom. Ezzel lezárult életem egy szakasza, de minden percére szívesen fogok visszaemlékezni. Valószínűleg sok erőt fogok gyűjteni az emlékeimből. Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, szurkolt nekem ez idő alatt. Külön köszönet a családomnak, hogy mindvégig kitartott mellettem, és megtanította, hogy becsülettel csináljam minden dolgomat!”

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás