Szezon elején – valós fikció

Szöveg: Amrein László
Képek: Amrein László, Tamás Attila

Lassan résnyire nyitom a szemem, a függöny szélénél beszökő napsugár ingerlően simogatja a még szűk résen keresztül a pupillámat. Kicsit hagyom még ezt az érzést mielőtt felkelnék, hiszen az utóbbi időben kevés ilyen inger éri az embert, lévén még majdnem tél van. Ahogy egyre jobban ura leszek a gondolataimnak, ellököm magamtól az ösztönös mozdulatot, hogy a takaró alá bújva egy kicsit még visszaaludjak. Nem lehet, ma dolog van! Az időjárás kegyes, évszakot meghazudtoló hőmérsékletet mutat a hőmérő.

Lassan, szinte teátrális mozdulattal tárom fel előbb az egyik, majd a másik ajtószárnyat, hogy szemem elé táruljon a vállfára akasztott motoros ruhám. Alatta a csizma, mellette kesztyű, sisak. Minden szép rendben, ahogy a rossz idő beköszöntével „eltettem őket télire”. Ébresztő, hééé!! Ahogy öltözködöm, kicsit elmélázok a bőr anyagszerkezetén, aztán lopva a hőmérőre pillantok, de ott sem találok igazolást a hátsó koponyaalapi mirigyekből előtörő gyanú igazolására, hogy esetleg olyan hideg lenne a szobában, hogy kicsit összehúzódott a bőrruha. Az meg ki van csukva, hogy én híztam volna az alatt, amíg nem volt rajtam a cucc! A csizma stimmel, csak a dzseki zippzárja makrancoskodik itt nekem. Kínomban egy nagyot sóhajtok, és láss csodát, nem felcsúszott hirtelen az a zippzár!!!

Kiengedve a levegőt kellemes feszülést érzek deréktájon, ami mégiscsak bizonyítja, hogy a késői vacsorák, és a hétvégi kerti partik megtették hatásukat. Élek a gyanúperrel, így lassan oda oldalgok a tükör elé,….. hát igen, a Michelin baba elmehet a p…csába! Na, mindegy, majd tavaszra rendbe hozzuk magunkat, most nem érünk rá sopánkodni, habár a garázs felé folyamatosan a rovarok felépítésén jár az eszem. Fej, tor potroh, fej tor, potroh, fej, tor, potroh ismételgetem magamban. Hogy miért, azt nem tudom, de lassan nem is érdekel, hiszen újabb izgalmi állapot vesz erőt rajtam. Ahogy megállok a garázs előtt, hirtelen megszűnik a csizmám okozta korcogó, csikorgó hang, amit a kavicsok adtak ki magukból. Síri csend uralkodik el a kertben, talán még a méhek dongását is hallani lehetne, de azok még alszanak. Lakat le, zár ki, és már nyílik is a legmételyesebb fertőt, poklot ígérő szentély, ahol a takaróponyva alatt sokat sejtetően domborodnak a GÉP körvonalai! Lassan lehúzom a takarót róla, az ablakon besugárzó napfény megcsillan a fényezésen. Pár másodpercig gyönyörködöm a látványban, aztán behunyom a szemem, és már rajt is ülök a motoron, szinte érzem a menetszelet, a kipufogó csodálatos hangját,…. egy hirtelen zaj visszazökkent a jelenbe, a garázsajtó csukódott be lassan, az enyhe szellőben. Mivel télen is karban van tartva az akkumulátor, így könnyedén röffen be. A magasabb fordulatszám lassan csökken, ahogy kezd bemelegedni a régóta kihűlt blokk. Kinyitom a kaput, majd a sisakot, kesztyűt felvéve, átlendítem a lában az ülés felett. A mozdulatsor automatikus, kuplung be, váltót lerúg egyesbe, kis gáz, kuplung ki, és már fordulok is ki az utcára.

Forgalom szinte nulla, hiszen vasárnap délelőtt van. Ennek örülök is, így nem kell kerülgetni majd az autókat, valamint nekik sem jelentek plusz akadályt, hiszen lehet, ők is elszoktak a téli hónapok alatt a motoros forgalom észlelésétől. Kellemesen duruzsol alattam a gép, egyre növelem a fordulatszámot, már melegedett annyit, hogy nem dadog le a blokk, ha kicsit jobban odahúzom a gázt. Azért tudatosul bennem, hogy nem a legideálisabbak a körülmények a motorozáshoz, de ahogy kiérek a városból, ez egyre halkabban zümmög az agytekervényeimben, elnyomja az adrenalinnak hívott mámor! Hideg aszfalt, hideg gumi, néhány helyen nyálkás, sár felhordott úttest, riadt, kóbor állatok keresztben az úton, mit sem érdekel már, a sebességmutatót figyelem, ahogy kúszik felfelé. 80…100…125….150….175…a menetszél zaja már kezdi kicsit elnyomni a hangorgazmust, ami a kipufogóból előtör a magasabb fordulatokon, de a tankra ráhasalva azért látni akarom, hogy 200!!! Jön egy kanyar, kettőt visszarúgok a váltón, kellemes gázfröccsel megspékelve – szinte beleborsózik a bőröm a kipufogóból előtörő örömzenétől –, áthelyezem a testsúlyom, belehúzva a gépet a kanyar ívébe, kicsit tartva a fordulatszámot, hogy a kanyarból kifelé ráhúzva a gázt, érezzem az erőt, ahogy szinte kilő a közel 200 kg-os rakéta! Persze mindezt elég óvatosan! Szem könnybe lábad, bőr bizsereg, de ura vagyok a helyzetnek. Néha megelőzve egy- egy autóst, helyenként visszavéve a tempót – de szinte csak azért, hogy a váltót visszarugdalva, ismét érezhessem a lóerők jótékony hatását, növelve az ingerküszöbömet –, elégedetten vigyorgok a bukóban,…….hopp, ez egy hatalmas kátyú volt a kanyar közepén, riadtam fel öntömjénező gondolataimból, jobb lesz odafigyelni! Kicsit ismét leköti a figyelmemet a műszerfal, hiszen épp itt az a gyorsforgalmú szakasz, ahol rendesen meg lehet húzatni a gépet, az aszfalt minősége jó, bekötő út alig, na, gyerünk! 150…..185…..210…….messze előre jobbról érzékelek valami mozgást, igen, egy traktor érkezik a szántóföldek között az úthoz.

A csendes hétvégében üvöltő kipufogóval száguldok egy viszonylag védett, forgalom mentes közúton 200 km/h-val egy úttorkolat felé, ahol mindjárt ki fog fordulni elém egy traktor……tudatosodik bennem a veszélyforrás, de valahol abban bízok, hogy biztos látja, hogy jön valami és megáll!…igen…lassan odaér az úthoz….biztos megáll…biztos látott már…..azért elveszem a gázt…..a traktor meg csak fordul ki, azzal a lendülettel, ahogy érkezik a kereszteződéshez. Automatikusan teszem a dolgom, működik a beidegződés. Gáz vissza, kormány erősen tart, ül a motor eleje az erőteljes fékezéstől, rángatózik a hátulja, ahogy rugdalom vissza a sebességet, de a traktor még így is vészesen gyorsan közeledik. Már biztos vagyok benne, hogy nem látott, de ez most nem sokat segít! Az ütközést mindenképp el kell kerülni, hiszen a magas járműre úgy kenődnék fel, mint légy a légycsapóra! Balra húzom a motort, áttérve a szemközti sávba, ahol persze, hogy épp jön egy autó! Próbálom felmérni, hogy vissza tudok-e térni a saját sávomba az autó előtt, kikerülve a traktor elejét, ami már szinte az egész jobb oldali sávot elfoglalta. Egy pillanatra a Mad Max film egyik jelenete pörög le a szemem előtt, mikor a menekülő Toecutter (a banda vezére) szeme kidülled, mielőtt frontálisan belecsapódik egy kamionba. A kép elillan, a blokkoló hátsókerék már kezd oldalra kitörni, kicsit elveszem a lábam a fékről, így egy hirtelen rántással visszatér a hátsókerék az egyenesbe,…… a szembejövő autós érzékelhet valamit, mert lehúzódik a padkára, ezzel egy kis teret adva a manővernek, hogy elkerülhessem a traktor elejét. Szerencsére a traktoros is észre vett már, nem tolja kijjebb az elejét, megáll! A sebességem már kordinálható, igaz, megállni nem tudtam volna, de a keletkezett résen egy flikk-flakk manőverrel áthúzom magam.

Megállni nem merek, elönt a szégyenérzet, hogy csinálhattam ilyen hülyeséget! Tovább gurulok a következő faluig, lefordulok a főútról és egy buszmegállóban félreállok. A kezem remegése lassan megszűnik, nagy levegőket veszek miután levettem a sisakot. Huuu, aaa, b…sza meg! Most tudatosul bennem, hogy akár ennyi is lehetett volna a történet! Próbálom újból lejátszani a belső kivetítőmön a történteket, látom a sebességem, a traktort, … és látom a hibámat is! Bíztam benne, hogy a traktoros észre fog venni, nem vettem el a gázt időben! …meg persze nem kellett volna ilyen gyorsan sem mennem, de hát a motorozás már csak ilyen….., elragadja az embert! Ezt most megúsztam, de pillanatokon múlott, hogy nem lettem graffiti a traktor oldalán! Még kicsit próbálom mentegetni magamat, hogy ha a traktor megáll, akkor simán elmegyek a sávomban, és nincs semmi, de ez már csak a lelkiismeretem altatásáról szól. Összeszedem magam, és elindulok hazafelé. Csábítóan duruzsol a kipufogó alattam, de most nem engedek a kísértésnek….140 fölé nem tekerem a gázt! 🙂

Ez csak egy kitalált történet – ami akár meg is történhetett volna –, amivel szerettem volna jobban felhívni a figyelmet a szezon elejei motorozás veszélyeire. Akármilyen tökös vagy is, azért több hónap kihagyás után a reflexek nem biztos, hogy úgy működnek, ahogy kell, valamint az élmény is hamar elragadja az embert. Szóval csak óvatosan az első alkalmakkal! Széles utat!

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)