MGE jelentés a 2019-es hazai motorkerékpár piacról

Szöveg: Amrein László
Képek: MGE

Mint minden évben, úgy idén január elején is megtartotta a szokásos előző évi gépjárműpiaci elemzését az MGE (Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete), aminek közzétételében, ismertetésében számos médium szerepet vállal.
A komplett hazai gépjárműpiac górcső alá lett véve, viszont számunkra a motorpiac beszámolója az érdekes, amit Németh Gergely vázolt fel.

A grafikon jól mutatja, hogy 2008-ról 2009-re egy erős visszaesés következett be az új motor eladásban, ami az akkor hazánkat is elérő recessziónak tudható be. Habár az előző években is csökkenő volt a tendencia, viszont az említett évváltásnál több, mint a felére esett vissza az új értékesítés (közel 8.000 db-ról 3.617 db-ra), ami aztán meg sem állt egészen 2012-ig, ami az eddigi mélypontot jelentette az eladott 1.798 db motorral! Innentől egy lassú – nagyon lassú! – emelkedő folyamat indult el, ami 5 év alatt is csak alig 500 db plusz eladást jelentett 2012-höz képest! 2018-ban volt egy komolyabb ugrás felfelé, akkor ugyanis az előző évhez képest 700 db-bal több új motor talált vevőre! Tavaly pedig a piac a 2018-hoz képest további 1000 db növekedést produkált!

A válság után nem csak az eladási darabszámok rendeződött át, hanem a használati szegmensek listája is, ugyanis a válság előtt a sportmotorok hasítottak, viszont az „új érában” sereghajtók lettek! Jelenleg az ON/OFF (értsd. túranedurók) kategória magasan veri a mezőnyt, jelentősen megelőzve még a naked motorokat is, ami pedig az utcai motorozásban a legáltalánosabb kategória. Mögöttük nem sokkal lemaradva egyre népszerűbbek a nagyrobogók, amik praktikus közlekedési eszközök, és nem csak a városban, hiszen a nagyobb teljesítményből és felépítésből adódóan hosszabb távok, túrák megtételére is alkalmasak. A chopper és a hagyományos túramotorok épp hogy megelőzik a sereghajtó sportmotorokat, amik mögött utolsóként az elektromos robogók vannak (egyelőre!)!

2020. január 1-től lépett életbe az Euro5 szabályozás azoknál a motorkerékpároknál, amik nem rendelkeznek EK típus jóváhagyással (A gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló Európai Parlament és a Tanács 2007/46/EK irányelve egyfajta keretet ad minden vonatkozó előírásnak, ez az alapja a megfelelőséget bizonyító EK típusbizonyítványnak. – nkh.gov.hu).

2021-től viszont az összes új modellre érvényes lesz az Euro5, ami mellett kötelezővé teszik a OBD II (hibakód olvasó rendszer) meglétét is! Ez alól kivételt képeznek egyelőre a trial, enduro, háromkerekű smk-k, és a könnyű négykerekűek. Ezeknek a türelmi idő 2024 január 1-ig szól.

Ezek az intézkedések szeretnék elősegíteni a motorkerékpárok beilleszkedését az új „European Green Deal” megállapodásba, aminek a lényege, hogy egy kevésbé szennyező közlekedés jöhessen létre, különös tekintettel a nagyvárosokra!
A sajtótájékoztatón szó esett a motoros élet egyéb szegmenseiről is, összevetve a 2000-es éveket a mai helyzettel, valamint előre vázolva az idei terveket. A régi nagy volumenű motorkiállítások egyelőre továbbra is csak álom marad, a két évvel ezelőtti Hungexpos „balhé” után még mindig nincs kilátásban hasonló kaliberű rendezvény.

Végül a 2020-as tervek kerültek napirendre, amiben KRESZ módosítások egyeztetése, első forgalomba helyezés elektronikus vizsga rendszerben, ORFK-OBB együttműködés, segédmotoros rendszám, és B125-ös jogsi témák merültek fel.

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés