Az idei szezonnal nemigen vagyok kibékülve, ugyanis sajnos kevesebb km futott a gépbe, mint szerettem volna. Viszont azért több, mint a tavalyi évben, hiszen akkor a korlátozások miatt sok úti cél nem is volt elérhető.

Az üzemanyagár emelkedése szintén nem tesz jót a hobbinknak, de szerencsére szervizre idén nemigen kellett költenem, kivéve a kötelezőket. Olajcsere, fékbetétek cseréje és gumicsere volt az idei program. Idén új márkájú gumikkal vágtam neki a szezonnak, elöl – hátul Continental ContiSportAttack2 került a gépre. Előtte sok évig Michelin gumikat használtam, így kicsit kíváncsi is voltam a Contira. Nem csalódtam, többféle időjárási körülmények között is hibátlanul tette a dolgát, pedig motoroztam esőben és hideg aszfalton is. A pécsi szezonnyitó gurulásról hazafelé kétszer is belefutottam esőbe, ami a Mecsek kanyargós útjain volt érdekes, vizes – száraz váltakozás, vízátfolyás, de nem volt gond.

Szerencsére az idei ősz is teljesen motorosbarát volt, így szezon végén is becsúszott még egy balatoni kiruccanás, igaz a késői hazaérés már hűvösben érte az embert, de kibírtuk!

Az idei kicsit több, mint 4000 km alatt a gumikopás szinte alig érzékelhető (pedig jó lett volna leírni a szettet ebben a szezonban), így ez a feladat marad jövőre!

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés