Motomax Mini Academy

Tisztelt Gyermekek, Szülők és érdeklődők!

Szeretném veletek megosztani a MotomaX Mini Academy téli képzésével kapcsolatos információkat.

Ez a téli kurzus azért jött létre a Magyar Motorsport Szövetség és megannyi Motorsport szakember támogatásával, hogy az utánpótlás korú versenyző gyermekek és szüleik megfelelő információk és tudás birtokába kerüljenek.
A Motorsportban egészen szokatlan módon olyan tematikával folynak majd a képzések, melyben a gyermekek és a szülők is részeseivé válnak az oktatásnak.
A tanáraink által leadott anyagot a gyermekek is megkapják a nekik megfelelő módon, illetve a szülők is elsajátíthatják felnőtt paramétereknek megfelelően.
Egy tanítási óra 45 perc, amit a 15 perces szünet követ majd.
A tanítási napokon minden tanárunk két órát kell ad ugyan abban a témában.
Egy óra a gyermekeknek és egy óra a szülőknek.
Egy tanítási napon több tanár ad órát, akik egymást váltják majd.
Tanulói életkor gyermek: 6-16 év

Oktatási témák:
– Általános Motorsport ismeret
Tanár: Hermann Henrik
– Szövetségek rendszere
Tanár: Hermann Henrik
– Motorsport Történelem
Tanár: Zsembery Barnabás
– Motorsport szabályismeret
Tanár: Pál László
– Sport Pszichológia
Tanár: Sági Andrea
– Sport Táplálkozás
Tanár: Mcperson Éva
– Sport Egészségtan
Tanár: Dr. Radványi Ádám
– Fizikai felkészülés a Motorsportban
Tanár: ifj. Borka János
– Motorsport műszaki ismeret
Tanár: Fehér Géza
– Motorversenyző a gyermekem
Tanár: Id. Németh Kornél
– Motocross ismeret
Tanár: Id. Németh Kornél
– Gyorsasági Motorsport ismeret
Tanár: Chrobák János
– Enduro ismeret
Tanár: Zsembery Barnabás
– FlatTrack ismeret
Tanár: Miklósy Tamás, Biel Richárd

Képzési helyszínek: Magyar Sportok Háza, Hungaroring, Aktív Park
Az akadémia megnyitója 2020. FEBRUÁR 8. – án Szombat 10:00 lesz a Magyar Sportok Házában.
Az akadémia zárótesztje várhatóan Március közepén lesz a Hungaroringen.
Szeretettel várunk mindenkit, akik szeretnék elsajátítani a Motorsport egy másik területét!
Nálunk most az elmélet a szemlélet!!

Jelentkezni az alábbi linken lehet: katt ide

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás