A Superbike Magazin hőskora – A Dodor – 1. rész

Szöveg: Amrein László
Képek: Fodor Donát “Dodor” arhívum

Még a nyomtatott verzióban készítettem ezeket az interjúkat három olyan emberrel, akik a hazai motorosélet meghatározó alakjai. A korai Superbike Magazin szerkesztőit fogtam vallatóra, mint egykori kollégákat! Dodor (Fodor Donát), Mocsok (Oncsik Zoltán), és Vékony (Lővey Ádám) motoros újságírói pályafutásuk korai szakaszát mutatja be ez a sorozat!

Jelen interjú alanyom nem hétköznapi figura. Aki kicsit is figyelemmel kíséri a hazai sportmotoros életet, az biztos hallott már több sztorit vele kapcsolatban. Volt ő közellenség a rendőrség szemében, isten a sportmotorosok között, flegma tv riporter, aki megmondja a frankót! De mindezek csak a felszín! Aki jobban ismeri……annak is ez a véleménye :-)! Az interjúból kiderül, hogy Dodor céltudatosan építette karrierjét. Jól fizető helyet hagyott ott a motorozásért. Ha szükséges volt, akkor konfrontációkba is bocsátkozott a karrierje érdekében. Ha megkérdezlek benneteket, mint egyszerű motorost, hogy ott hagynátok-e a SuperBike Magazint, szerintem kevesen válaszolnátok igennel, hiszen azt gondoljátok, az lehet a világ legjobb munkahelye. Pedig a motoros újságírás nem az, ami kívülről látszik (legalábbis itthon nem), nem egész nap a motoron kell lógni! Ezt Dodor is hamar megtapasztalta. De lássuk ki is az, akinek a véleményére annyit adtak az olvasók.

Honnan kezdjük?

Mindenképp a családtól kell kiindulni, hiszen apám motoros sztorijain nőttem fel. Hogyan egykerekezett a haverjával, hogyan estek el, mikor a haverja hóna alatt volt egy pléd, és azt elhúzta, és stb. Meg, hogyan kanyarodtak egymás mellett hárman, szóval tök mindegy, a lényeg, hogy én csak hallgattam ezeket a sztorikat. Viszont nagyon nem akarták, hogy motorozzak, szívattak azzal, hogy csak akkor kapok Simsont, ha összeszedem a motor árának a felét. Így gyűjtögettem a szülinapi, meg ilyen pénzeket, de mire valamennyi összejött, mindig drágább és drágább lett a Simson. Szóval soha nem tudtam utolérni az árakat, így soha nem is volt Simsonom…..vagyis volt, de az egy 1967-es Simson Schul 50-es, kétsebességes, kézi váltós, pedálos, ami öreganyámé volt, és valahol ott rohadt a garázsban. Mikor már láttam, tök esélytelen, hogy nekem normális Simsonom legyen, rákérdeztem, hogy azt megkaphatom-e. Azt mondták, azt lehet! És onnantól volt egy ilyen Simsonom. Abban az időben mindenki Simsonozott, nem gördeszkáztunk meg ilyenek, hanem motoroztunk.

Dodor nagyfaterja 1945-ben

Mikor volt ez?

Húúú…a nyolcvanas évek vége. Szóval a motor megvolt, de kellett jogsi is, ami nekem harmadszorra sikerült. A sztori ott kezdődött, hogy ciki volt oda menni a Schul-lal, mert volt rajta egy zöld műanyagkosár hátul – ilyen bevásárlós, tudod -, ami miatt halálra cikiztek a haverjaim! Ezért kölcsönkértem egy Babettát. Az első gyakorlat az volt, hogy el kellett menni egy bójáig, megkerülni és visszajönni. Na most, a bója kerülésénél ráhúztam a gázt, a Babetta „megugrott”, és mint egy vadbarom, belementem a bokorba 🙂 ! Nem is folytathattam. Rendesen el voltam kenődve, mert minden haveromnak sikerült a vizsga, csak nekem nem. Pár hét múlva volt a következő vizsga lehetőség, de Sopronban. Fater elvitt, ott egy tök idegentől kölcsönkértünk egy Babettát, most minden sikerült, csak az utolsó bóját a lábammal megérintettem, ismét megbuktam. Akkor azt mondtam, a tököm bele az egész motorozásba, ilyen nincs, hogy nekem nem sikerül a jogsi! Megint Kapuvár, de ide már a Schul-lal mentem, mondtam azt ismerem. Fater feltekerte az alapjáratot, a gázhoz hozzá sem nyúltam. És akkor így, egy gázon végig gurultam a pályán, és meg lett a jogsim. Nagy örömömben rohantam haza, hogy elmeséljem, és egy ilyen kavicsos utcán mentem, mint az állat, és sosem felejtem el, már akkor majdnem elb…szott egy autó, mert nem bírtam megállni a kereszteződésben a kavicson! Kb. két év volt ez a Simsonos korszak, de mivel nem volt lehetőség tovább lépni – nekem soha nem volt Mz-m meg ilyenek -, így a motorozás abba maradt. Csajoztunk, lógtunk erre-arra. A történethez hozzátartozik, hogy én mindig is akartam motorozni, hiszen az egész család ilyen benzingőzzel megáldott volt. Én már a 6. szülinapomra gokartot kaptam apámtól. Leültetett a betonra, körbe rajzolt, majd megépített egy vázat, rám szabva. Egy Simson Schul blokkot tett bele. Azt el kell, hogy mondjam, én nem is motoros akartam lenni gyerekkoromban, hanem autóversenyző, ugyanis hat évet gokartoztam. A városban mindenki ismert, én voltam a gokartos gyerek, aki mindenkit lenyomott. Az iskola megengedte apámnak, hogy indítson egy gokart szakkört, ahol én voltam a prezentáló emberke, aki bemutatta a dolgokat. Azért nem olyant kell ám elképzelni, mint a mostani gokartok, de normálisan megtanultam menni vele. Ezen targonca kerekek voltak, meg tömör gumik, három pedállal, szóval komoly volt!

1975. Id. “Dodor”

Volt rajt kuplung is?

Persze, megvolt csinálva rendesen váltósra! Kicsit meg volt reszelve a blokk, így ment vagy 80-at! Mikor 10 évesen feltették a kérdést, hogy ki mi akar lenni, volt ki kukás, ki csillagász, én meg autóversenyző akartam lenni. Abban az időben volt a Kesjáréknak a gokart iskolájuk, amivel csak egyetlen gond volt – az mellett, hogy rohadt messze laktunk pesttől (200 km) -, hogy nem voltam jó tanuló, oda pedig minimum 4-es átlagot kellett hozni, ami nekem annyira nem ment, mert nem érdekelt a tanulás, csak az, hogy autóversenyző lehessek! 12 évesen kinőttem a gokartot, már nem lehetett nyújtani, alakítani, így fater eladta, bennem meg egy világ omlott össze. Olyan szinten, hogy a tanulmányi eredményeim még jobban leromlottak. Onnantól kezdve nem érdekelt semmi.

1980-ban 6 évesen a gokart volt a favorit

Azt mondhatom, hogy 12 éves koromtól, amíg a be nem kerültem a SuperBike Magazinhoz 28 éves koromig, semmi nem érdekelt! Sok mindennel foglalkoztam, de kb. 2 évnél tovább semmi nem kötött le, szinte éreztem, hogy rühellem csinálni, bármi volt az. Még ha pénzt hozott, akkor is inkább hagytam a francba, mert olyant akartam csinálni, ami érdekelt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi akarok lenni. Hosszú évek teltek el így, de motorozni mindig is akartam. Olyan szinten voltam, hogy ha megláttam egy motort az utcán, tekertem le az ablakot, és üvöltöttem, hogy húzd neki! A ’90-es évek közepén egy haverom hozzá jutott egy LTD 450-es Kawasakihoz. Vitt egy kört, azon besz…rtam, olyan állat volt! Akkor nyugati motoron ülni, az volt a csúcs! Most röhögsz rajta, egy csótány volt, de akkor majd kiugrott a szívem tőle! A ’90-es évek második felében egy haverom hozzá jutott egy kiszuperált 750-es GSX-R-hez. Igazi bolond volt a srác, mert csak utassal szeretett motorozni. Onnantól kezdve 2-3 évünk azzal ment el, hogy jött a csávó értem reggel, fel a motorra, és bárhová, tök mindegy, csak menjünk. Persze a motorozás nagy része a lakott területen belüli egykerekezésekből állt! Nem tudott, de velem gyakorolt 🙂 !

Dodor 1977-ben már közelített a motorokhoz

Milyen ruhában motoroztatok?

Nézd, elmondom mi volt a helyzet. Annyira szar sisakokban mentünk, hogy annyira össze volt karcolva a plexi…..emlékszem egy fadarabbal támasztottam ki, hogy ne csukódjon le, mert nem láttam volna ki rajta! A ruháról meg inkább ne is beszéljünk. Szóval eltelt vagy két év, de eszembe nem jutott, hogy nekem kellene vezetnem…..

Mindig csak hátul ültél?

Csak utasként mentem….valahol kicsit féltem az egésztől, meg láttam a gyerek, hogy kezeli a motort, hogy így én biztos nem tudnám. Utasként viszont nem paráztam! Különben sokat számít, hogy valaki eltölt egy vadbarom mögött 3 évet! Főleg a haverom vér g….ci volt, mikor nem figyeltem oda, nem kapaszkodtam, mindig oda b…szott a gáznak, állandóan tesztelt!

Soha nem is vezetted azt a motort?

Egyszer egy benzinkúton ácsorogtunk, és mondtam neki, te add már oda egy körre! Előtte csak Simsonnal mentem, még csak ETZ-vel sem, egyből erre a 750-es GSX-R-re ültem! Mentem a városban olyan 50-60-nal, k…rva boldog voltam, mentem vagy 10 percet, de hatalmas adrenalin volt az akkor! Aztán szép lassan rászoktam, hogy na, add oda kicsit, meg megint add oda, és a végén már eljutottunk oda, hogy egyre gyorsabban mentem! 100-120, és így tovább, pedig közöm nem volt a motorokhoz! El sem mertem neki mondani, hogy az első kanyarban, amit bevettem a motorjával majdnem meghaltam, pedig csak 120-al mentem – most olyan 260-nal simán bele mennék! 🙂 . Egy hosszú jobbos kanyarban átsodródtam a szembejövő sávba, és az volt a mákom, hogy nem jött semmi! Megálltam, remegtem, mint az állat, de nem mondtam el a haveromnak. Szóval ezektől a motorozásoktól nem volt visszaút!

Mi volt az első saját motorod?

Volt egy haveromnak egy kiszuperált Z650-es Kawasakija, de a szülei nem engedték motorozni, ő meg oda adta nekem. Először csak fél órára kértem kölcsön, később 1 óra lett, fél nap, három nap, két hét! Végül, mondta, hogy ő úgysem használhatja, legyen állandóan nálam. Nagyon boldog voltam, 175-öt ment a gép, öt sebesség, ment, mint az állat! Természetesen nem volt semmilyen motoros ruhám, a sisakom is kölcsön volt, ami persze lötyögött a fejemen. Nem volt jogsim, kölcsön motorral, csak lakott területen belül, csak gyorsan, és csak akkor, mikor sokan látják, így ment el egy nyár.

Rendőrök?

Nem volt gond, mindig tudtam, mikor merre járnak, így elkerültük egymást 🙂 !

Az első nagy baleset

Ebben az időszakban volt egy meghatározó pillanat, mikor nagyon sok minden eldőlt. 1997 szeptemberben volt egy balesetem. Akitől kaptam a motor, annál volt egy FZR 1000-es Yamaha – szerelgetett motorokat -, és összetalálkoztunk. Áradozott, hogy 260-nal ment a motorral! Én meg be voltam ájulva, mi van!!??? Te 260-nal mentél? Nekem ezt látni kell!! Egy lámpától indultunk, hogy majd elkerül, én meg érzem a gyorsulási különbséget. Elrajtoltunk, én meg vártam, hogy mindjárt eldurrant mellettem, de már az ötödiket kapcsoltam, és még semmi! Erre hátrafordultam, hogy hol van, előttem meg egy kisgyerek tolta át a bringáját a zebrán, én meg fékezés nélkül belerongyoltam! Az volt a szerencsénk – neki is meg nekem is -, hogy nem ült rajta, hanem tolta. Elkaptam a hátsó kerekét! Vagy 100 métert hemperegtem a betonon! Pólóban és szabadidő gatyában! A szemtanúk nem jöttek oda hozzám, mert azt gondolták, jó, ez meghalt! Szarrá törtem magam. Nem tudom hogyan, de visszafutottam a gyerekhez, akkor egy nagy megnyugvás jött, hogy elütöttem valakit, de nem lett komolyabb baja. Akkor kezdtem érezni magam, hogy a vállam, a kezemről csontig kopott a hús, meg minden.

Kesztyű?

Dehogy volt kesztyűm, semmi, csak egy sisak! Ez a mentőállomástól kb. 200 méterre történt,. Ahogy a mentősök látták mi történt, be is ültek a mentőbe és jöttek is, nem kellett hívni őket! Arra emlékszem, mikor betettek a mentőbe, olyan 2 percenként ájultam be. Mindig pofoztak, hogy ne aludjál el, meg minden, és hallottam, hogy szirénázva megyünk. Valahogy bent volt az agyamban, hogy poénos volna-e, ha megkérdezném, hogy mennyivel megyünk? Persze nem kérdeztem meg. A továbbiak olyan szakaszosan voltak meg, hogy vesznek ki a mentőből, aztán tolnak egy ágyon, majd fejek hajolnak fölém, matatnak rajtam, stb. A tenyeremről végig leszakadt a bőr, a térdeim csontig koptak, a bal vállam kiugrott a helyéről, a csuklóm szarrá törött. Azért valahogy megúsztam. A poén az volt a történetben, hogy faterom épp akkor ment haza, és látta, hogy megy a mentő, mondta anyámnak valami baleset történt. Ő kérdezte nem-e velem, de mondta fater, nem, nem láttam motort (persze, mert az elcsúszott jó messzire). Szóval ez a baleset miben változtatta meg a dolgokat?

A baleset, és az utána levő hosszú hónapok azért hatással voltak rám. Ott voltam 23 évesen, szarrá tört csuklóval, de tudtam már, hogy mit akarok csinálni az életben. Persze, hogy motorozni, vagyis először nem tudtam, mert az volt az első problémám, hogy a kórházi kezeléseket éljem túl valahogy, mert iszonyú fájdalmaim voltak! Volt jó pár műtétem, de azért lassan kezdtem felépülni, csak a csuklómat nem tudtam rendesen használni, a mai napig nem hajlik rendesen. Úgy volt, hogy többet nem is tudok motorozni. A doki mondta, hogy találjak ki valami más életformát, mert a jobb csuklómat már nem kell használnom. Annyira rommá törtek a csontok, hogy elnyírták a hajszálereket, így nem kapott elég vérellátást, és lassan el fog halni. Na, szép, gondoltam! Az első gondolatom az volt, hogy megoldható-e, hogy baloldalon legyen a gáz? ’97 szeptemberben volt a baleset, és ’98 márciusában vették le a gipszet. Még a baleset után, mikor kijöttem a kórházból, mondtam egy haveromnak, vigyél egy kört – úgy gipszestől -, muszáj éreznem, hogy kell-e még ez nekem!

És kellett?

Persze, de elhatároztam, hogy innentől máshogy lesz. Ez most jó hülyén jött ki, jogsi nélkül, más motorjával, zebrán elütök egy gyereket. Úgyhogy elhatároztam, akkor fogok motorozni, ha leteszem a jogsit, normális ruhám és saját motorom lesz! A rehabilitációm nagyon keserves volt, még egy év múlva is fájdalmaim voltak, szóval nem volt egyszerű.

Honnan lett saját motorod?

Mondom. ’99-ben el tudtam menni egy kaszinóba dolgozni, ami annyira pörgött, hogy rövidesen megtudtam venni egy ’94-es amerikai GSX-R 750-est. Igaz, akkor még nem volt bőrruhám, ilyen vastagabb dzsekiben és farmerban motoroztam.

Az első saját motor. ’94-es GSXR750

És a csuklód?

Az iszonyatosan fájt, de nekem akkor is motoroznom kellett. Úgy csináltam, hogy mindig csak annyit mentem, amennyit bírt. Volt, hogy 10 percet, akkor haza mentem leraktam, volt, hogy egy órát, másfelet is elvoltam vele. Csak úgy tudtam motorozni, hogy rajta volt 50 méter fásli 🙂 . Abban az évben 25.000 km-t motoroztam így. Közben folyamatosan jártam a dokihoz kontrollra, persze nem mondtam neki, hogy motorozom. Következő évben hozzájutottam egy akkor 1 éves 900-as CBR-hez.

Miért váltottál?

Mert az akkori csajomnak volt egy 750-es SRAD-ja, és ha autópályán mentünk, akkor lehagyott. Tehát ez nem volt állapot, így kellett egy olyan motor, ami gyorsabb volt az övénél. Így lett a Honda. 128 lóerő volt, az volt a csúcs, hova tovább lóerő, gondoltam akkor!!! Isten volt akkor az a gép nekem!

– folytatjuk –

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)

Ezt olvastad már? :

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás