Szöveg és képek: Amrein László

Egész úton hazafelé azon gondolkodám……….na, nem az anyai megszólításon, hanem, hogy kellene-e nekem egy oldalkocsis motor!!?? Mondjuk Siófokot alig elhagyva, már tisztán éreztem, hogy nem az én világom az oldalkocsizás, főleg a viszonylag könnyű, filigrán, könnyen kezelhető R6-osomon ülve! 🙂 Mondom ezt azután, hogy kipróbáltam Illés Csaba oldalkocsis BMW-jét, ami elég kuriózum, ugyanis ez a gép nem a klasszikus oldalkocsis, hanem az oldalszerelvény ellenére dönthető masina!

Csaba gépét már korábban kinéztem, és végre sikerült találkoznunk is, hogy szemügyre vehessem, és kicsit meg is tapasztalhassam az élményt, amit egy ilyen szerkezet ad. A klasszikus, fix oldalkocsis motoroknál fordítani kell a kormányt a kanyarban, ennél a szerkezetnél viszont ugyanúgy dönteni kell a gépet, mint a szóló motoroknál. Nem is tudom mivel tudnám legjobban jellemezni, amit egy parkolóban megtett próbakörök alatt éreztem. Talán a félelmetes elég közel van hozzá, na, nem azért mert féltem volna, hanem, mert annyira bizonytalanul kezeltem, annyira nem éreztem ezt a „járműszerelvényt”! Az első furcsaság az volt, hogy olyan érzésem volt mikor dőlt a motor, mintha az oldalkocsi eltávolodna, vagy éppen bekúszna a motor alá, attól függően, hogy jobbra vagy balra döntöttem.

Ez a bizonytalan érzés az úton egyenesen haladva, nem jelentkezik, a parkolóban való fordulásnál viszont fokozottan volt érezhető! A másik, amire nagyon kell figyelni, az az oldaltávolság! Miután sikeresen átdöcögtettem az oldalkocsit pár padkán, centiken múlott, hogy egy parkoló Suzuki első lökhárítóját nem kaptam le! 🙂 Szóval nagyon oda kell figyelni a jobb oldali távolságra a szóló motor után! A parkolós próbakörök után határozottan éreztem, hogy nem az én világom ez a dolog, viszont Csaba állítása szerint elsőre mindenki ezt mondja, majd mikor többet mennek a géppel, fülig érő szájjal szállnak le róla! Lehet, nekem is fülig ért a szám a sisak alatt, de az inkább vicsorgás volt, mint vigyorgás! 🙂

Siófokon a part mellet csináltunk pár fotót, majd elindultunk keresni olyan jobb minőségű utat, ahol megfelelő kanyarok vannak. Vagy a kanyar volt gyenge, vagy az út minősége volt rossz, így sajnos nem találtunk a környéken menet közbeni fotózásra megfelelő helyet. Viszont élmény nézni, ahogy Csaba az egyenes úton döntögette a gépet! A jobb minőségű szakaszokon sportmotorokat megszégyenítő tempót diktált, az oldalkocsival úgy előzgette az autókat, hogy alig bírtunk utána menni (egy barátom elkísért, mi Yamaha R6-osokkal voltunk).

Itt megnézheted, hogyan kell egyenesben dönteni!

A BMW K1200 alapból 167 lóerő, és ez a példány még kicsit piszkálva is van, így kb. a 180 lóerő nem csoda, hogy így gyorsult, a közel 250 kg-os súly, és az oldalkocsi ellenére! A gyorsításkor a váltási erőhatások olyan szinten berángatják a szerelvényt, hogy mögötte haladva, azt vártam Csaba mikor fog elesni! Minden váltásnál olyan oldalirányú rántás látszódott, hogy azt hittem valami elromlott, de nem, ez normális! Igaz, ez miatt elég „munkás” dolog is ezzel a géppel motorozni, de annál élvezetesebb….állítólag!

Honnan jött az intuíció, hogy oldalkocsit építs, főleg egy dönthetőt?

Első élményeim fix oldalkocsikkal, pontosabban a klasszikus oldalkocsis motorokkal voltak. Ezekből a gépekből a korlátaik miatt csak minimális motorozási élményt lehetett kihozni, valahol itt indult a vezér hangya. Imádok motorozni, de ezt a fix fogatokon csak korlátozottan éltem meg, mármint az én saját fejemben lévő elképzeléseim szerint. Mert szerintem minden fajta motornak megvan a maga gazdája, és minden motorosnak meg van a maga motorja. Én sokáig nem találtam a helyem a mocikon, de aztán jött az oldalkocsizás. Itt már éreztem, itt a helyem! Miután sikerült összekapcsolnom a dönthetőséggel, számomra egy új és más világ jött el. A „megjöttem” érzés! Dönthető, vagyis schwenker rendszerű oldalkocsik már régóta léteztek, léteznek ma is. Kb. a húszas évekre nyúlik vissza ennek a kultúrája, számos megoldás létezik. Én ezt a két gömbcsuklós rendszert választottam. Egy holland barátom egy oldalkocsi vázgyártó cégnél dolgozik, ahonnan sikerült kedvezményesen vásárolnom egy nagy sebesség indexű oldalkocsi vázat. Egy német oldalkocsi összeépítő csapattól pedig – akik csak BMW motorokra építenek oldalkocsikat – vásárolni egy segédvázat. Így kezdődött! Csak az oldalkocsi vázra kerülő csónakot kellett megálmodnom, ebben viszont a két lányom – Illés Virág és Illés Hanna – rajzai sokat segítettek, szinte minden reggel egy új gondolattal álltak elő. Ebből a kis csapatmunkából, meg némi csiszolgatásból, rengeteg segítségből – amit Hamza Gyuri barátomtól, technikai apróságnak tűnő részletekben pedig Szalva Pétertől – kaptam. Így alakult ki a mostani végleges fogat.

Milyen technikai nehézségekbe ütköztél a megvalósítás során?

Szerintem egy egy beleszakadt csavaron kívül nem sok probléma adódott, hisz én már egy külföldön kipróbált rendszert kaptam, ráadás a fent említett két barátomnak rögtön volt a zsebükben ötlet megoldással, ha valami nem akart összeállni. Nekem a bemotorozás félelmei okozták a legnagyobb fejtörést….. de ez is hamar elmúlt.

Említetted, hogy nem ez az első ilyen építésed!

Igen az első egy klasszikus BMW K1 volt…ott hasonló volt a végleges elérési út. Csak hiányzott a jó futómű és a többlet lóerő.

A nemzetközi visszajelzések maximális elismerésként értékelik a munkádat. Esetleg kaptál megrendelést is erre a dönthető oldalkocsira?

Az elismerés főképpen a két lányom segítségével tervezett csónaknak szólt, és a barátaim által finomított rendszernek. Az én helyem ebben a történetben az álmodozás és a mindig nyughatatlanságom, törekedni a tökéletesen motorozható rendszerre. Itt okoztam némi fejtörést, mert teljesen másképp látok dolgokat, ezt ötvözve az engem körülvevő tudásbázissal lett a végeredmény, ami szerint egyedülállóan jól motorozható lett a fogat! No, ehhez viszont többet kell vele menni, hogy rá érezz, hisz azért mégis csak három nyomon fut, érdekes fizikai hatásokkal. Megrendelés nem érkezett, hisz külföldön is vannak hasonló összeépítő cégek, akik rögtön elérhetőek, és ismerik a helyi szabályozásokat. Inkább csak a technikai részletek, finomságokban kérték a segítségünket a külföldi gyártók. Itt viszont angol, német és holland barátságok köttettek!

Hogy látod, van még valami olyan részlet, amit jobban le kellene finomítani, tovább fejleszteni?

Igen, ez egy széles és hosszú kérdés, amire négy napon keresztül is tudnék válaszolni. Talán egyet azért elmondok. Az oldalkocsi elektromos rásegítéses hajtása, ami egy erősebb kigyorsításokkor nyújtana segítséget, de szerintem később erre visszatérünk, majd ha elindul a megvalósulás útján.

Az oldalkocsit használod is, vagy csak a kuriózum jellege miatt kezdtél el vele foglalkozni?

Természetesen használom motoros jelleggel, vagyis, mikor időm engedi, de főképpen túrázásra. Ott normál üzemmódban, és ha kijutok a Kakucs ringre, ott teszt üzemmódban, vagyis minden kanyart lapon elfordulva!

További érdekes hírek, cikkek (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés