Kovács Ádám Zsolt MX 2020!

Kovács Ádám Zsolt az egyik legtehetségesebb hazai MX pilóta, aki eddig is komoly eredményeket ért el a nemzetközi versenyeken. A 2020-as évre vonatkozólag bíztató lehetőség adódott karrierjében, amit legjobb tudása szerint kíván kihasználni a jövőben.

Kovács Ádám Zsolt: Mint azt már sokan észrevettétek, változások álltak be a karrieremben. A három nem túl szerencsés év után mindenképpen változtatni akartam. Több mindent ki tudtam próbálni. Szerencsére volt egy csapatfőnök, akivel a legjobban egyezett az elképzelésünk. Az első beszélgetésünk után mögém állt, és az ő támogatásával magasabb szinten folytathatom, mint ahol abbahagytam. Jövőre a teljes EMX250-es sorozatban fogok részt venni. Az évet a 3 fordulós olasz bajnokival kezdem egy szardíniai felkészülés után. A teljes ADAC sorozat van még tervben, és ha minden úgy megy, ahogy tervezzük, akkor MX2-es VB fordulón is indulni fogok egy 250-es 4 ütemű Husqvarna nyergében. Óriási köszönetet szeretnék mondani Maurer Csabának és a Husqvarna Maurer-Gép Racing Team-nek , hogy hisznek bennem, és ezt a lehetőséget biztosítják számomra egy fantasztikus technikával, ráadásul magyar színekben!

További érdekes hírek, cikkek (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés