Kovács Ádám Zsolt esése ellenére is vezeti a cseh junior bajnokságot!

Szöveg és Képek: Kovács Ádám Zsolt

Megvolt a cseh junior bajnoki második fordulója Kaplicében. Igen sáros versenyen vagyunk túl! Már a péntek esti pálya bejárást követően sáros versenyre lehetett számítani. Az onnantól tartó folyamatos eső még rátett pár lapáttal. Úgy döntöttünk, hogy nem vesszük elő az éles versenymotoromat, hanem a tartalék motort használom egész nap.

A szabadedzésen még egész jó volt a pálya. Néhány lassabb kör után mentem egy gyors kört. Ezzel a körrel 5 másodperccel megnyertem az edzést. A kvalifikáción szintén néhány lassabb kör után mentem egy gyors kört. Mivel ez a köröm abban a pillanatban több, mint 6 másodperccel volt gyorsabb, mint a 2. srácnak, és a pálya is nagyon sáros volt, ezért a motort kímélve nem mentem több gyors kört. Ez kitartott a végéig, ugyan kevesebbel, de nyertem az időmérőt. Közben az eső még mindig szakadt.

Az első futam rajtja elég jól sikerült. 3.-nak fordultam. Egy jó forduló után úgy, ahogy két héttel ezelőtt is, átvettem a vezetést. 6 körön keresztül voltam az első helyen, és már 10 másodperccel vezettem, amikor a nagy ugró utáni pocsolya “lerántotta” a lábam a motorról, és elestem egy meredek felfelében. Kétséges volt, hogy tudok tovább menni, mert nehezen bírtam felállítani a motort, kesztyűt kellett cserélni, összetört a gáz szektorom, szorult és fájdalmaim voltak.

Kiálltam a műszaki depóba. Durván 2 perces időtöltés után tudtam folytatni a futamot, de a gázszektorom még mindig szorult. Mindenképpen be akartam fejezni a futamot. Megérte, mert olyan nehéz volt a pálya, hogy így is jöttem felfelé szoruló gázszektorral. 9.-nek értem a célba, és így megmentettem a piros táblámat, továbbra is az élen állok a bajnokságban!

A második futamokat minden kategóriának törölték. Biztos lehettem volna egy kicsit óvatosabb, így viszont én voltam egész nap a leggyorsabb. Köszönet a csapatomnak, hogy itt lehettem! Attilának, hogy a héten megint strapabíró motort varázsolt, Havasi Zolinak a telókat, amik megint hibátlanul működtek, Vivinek azzal, hogy mellettem van, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy itt lehessek. Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem!

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás