A Superbike Magazin hőskora – Oncsik “Mocsok” Zoltán – 1. rész

Szöveg: Amrein László
Képek: Oncsik Zoltán arhívum

Még a nyomtatott verzióban készítettem ezeket az interjúkat három olyan emberrel, akik a hazai motorosélet meghatározó alakjai. A korai Superbike Magazin szerkesztőit fogtam vallatóra, mint egykori kollégákat! Az első – sokak szerint klasszikus – felállásból előbb Dodort, majd Lövey Ádámot interjúvoltam meg, most pedig Oncsik „Mocsok” Zolit kértem fel egy kis nosztalgiázásra.

Régóta ismerjük egymást, én nagyjából ismerem a Mocsok név eredetét, de mi is a pontos sztori?

Ezt lehet nagyon röviden és hosszasan is mesélni! Röviden, mert „Mocskosul” gyorsan megyek! 🙂 Ez tulajdonképpen utcai motorozásban tényleg igaz. Ez egy genetikai hiba nálam, ami az egészséges halálfélelem hiánya lehet! Igazából semmi különöset nem csinálok, csak azt a tudást, amit pályán megengedünk magunknak, átviszem az utcára. A hosszabbik sztori egy telefonhíváshoz köthető. Mint mindenkinek, nekem is volt egy mentorom Öcsibácsi (Kopinszki János), akitől elleshettem a motorozás fortélyait. A Superbike kategóriában ment még Harmati Árpival együtt annak idején, egy 1985-ös GSX-R750-el. Őt hívtam fel egy este, de a felesége vette fel a telefont, aki személyesen nem ismert még engem. Illedelmesen bemutatkoztam, Oncsik Zoli vagyok, Öcsit keresem! A hölgy torkaszakadtából kiabált is a férjének, ÖÖÖÖcsi, valami Mocsokzoli keres! Szóval ez az elhallás volt az, amit Öcsibá megjegyzett magának, és onnantól kezdve minden egyes mátrai motorozáson így mutatott be mindenkinek „Ő „Mocsokzoli” aki mocskosul megy!

Hogy kerültél a motorozással kapcsolatba?

Egy műanyag gép volt az első „motorom”. Apukám kamionos volt, ő hozta külföldről, lábbal kellett hajtani. Kb. 2 éves lehettem! A motorozás valami perverz vonzalom nálam a kétkerekűek iránt! Biztos, hogy ez örökletes dolog lehet, hogy miért, mindjárt megértitek. Rettenetesen vágytam egy motorra, ezért cakkosra rágtam a szüleim fülét érte, végül megvették az első motoromat egy Jawa Mustangot. Mivel még csak 12 éves voltam, így jogsim nem lehetett, ezért csak a Balatonon használhattam. Emlékszem még téli hétvégeken is ki tudtam sírni, hogy levigyenek egy kicsit pöfékelni a telkünkre. A kihalt balaton parti utcákban mehettem vele, ahol rendőrök nem járkáltak sűrűn. Örökre megfertőződtem! De nem így kezdődött igazából. Otthon a garázsunkban volt egy fotó a falon bekeretezve. Egy motorversenyzőt ábrázolt, aki éppen rettenetesen hasalt egy öreg vason. Minden nap csodálva néztem azt a képet. Egyszer megkérdeztem édesapámat, ki az ott azon a képen? Ekkor már a nagyobbik lányom megvolt, tehát legalább 22 éves voltam, amikor kinyögte a faterom végre az igazságot! Én vagyok az fiam! Éreztem, belül tudtam, hogy az a kép nem véletlenül volt ott! Valamiért soha nem mondta el, egészen addig a pillanatig, talán már tudta, nincs visszaút, én is motorversenyző akarok lenni, mindig erről álmodtam. Végül tesztpilóta lettem, és néha elindulok egy-egy futamon. Tehát ezt örököltem az apukámtól.

Mit dolgoztál a motoros életed előtt?

Oviba jártam meg suliba. Mielőtt a Superbike Magazin tesztpilótája lettem, voltam én minden. Sofőr, raktáros, benzinkutas, targoncás, plakáthordó, nyomdában is nyomtam a melót sokáig. Az eredeti szakmám autószerelő, pár évet hasaltam az IFA alatt is.

Hogy lettél Superbike Magazinos?

A Mátrába jártunk motorozni hétvégenként, és elég jól ment a dolog, lassacskán jobb lettem a tanáromnál. Akkor jött fel a Mátrába Hajósi Norbi egy Yamaha R6-al, nekem akkor egy GSX-R 600-asom volt. Norbi abban az évben lett a Supersport 400-as kategória Magyar Bajnoka. Mentünk egy szigorút, de nekem sokkal jobban ment az utcán a dolog, mint neki. Nem akarta elhinni, hogy lehet így elverni őt, ráadásul, ekkora különbséggel. A lángost elmesélte barátjának Niedermayer Antalnak, aki másnap felhívott telefonon, hogy nem szeretnék-e nála dolgozni, az új Superbike Magazinban? Dehogynem! Másnap felmondtam a munkahelyemen. A találkozónkra már egy kézzel írt tesztet is elvittem magammal, amit a saját GSX-R 600-asomról és a Norbi R6-os Yamahájáról írtam! Elvolt ragadtatva tőle! Felvett volna e nélkül is, mert elég lett volna elmesélnem egy hivatásos újságírónak a tapasztaltakat, majd ő megfogalmazta volna, de úgy tűnt, én is le tudom írni, segítség nélkül is! Egy olyan embert kerestek, aki gyors, de nem versenyző. Megtaláltak!

Ha jól rémlik, neked valami óra megszállottságod is van. Egyszer Tóni említette, hogy állandóan valami órákkal bizniszelsz.

Biznisznek kicsit rossz, mert majdnem mindegyiken bukni szoktam! 🙂 Mindenkinek van hobbija. Nekem a motorozás volt, de mivel ez lett a munkám, így nem maradt hobbim, ezért kitaláltam magamnak valamit! Igazából ez is olyan régi dolog, mint a motorozás, ezért kézenfekvő. A fater kamionos volt, így nem sokat láttam, de amikor hazajött, mindent megengedett nekem. Volt egy Seiko órája, mechanikus Stopper! Én talán még járni sem tudtam, de ezt az órát – mivel ütésálló volt – bátran odaadta játszani. Ez a szerkezet valami elképesztően szépen csilingelve járt, én meg órákig tudtam hallgatni. Olaszországból divatmagazinokat is hozott, én meg a műszaki cuccoknál az órákat nézegettem folyton. Végül kaptam egy igazi karórát karácsonyra, talán első osztályos lehettem. Életem legjobb ajándéka volt! Annyira örültem neki, hogy sírva fakadtam. Később is kaptam néha egyet-egyet. Aztán ez a szenvedély nem múlt el, megtaláltam azokat az embereket, akik ugyanígy szeretik az órákat! Innentől fogva hihetetlen mennyiségű órát szereztem, ugyanis szinte minden nap tudtam cserélni, vagy venni valami szép darabot. Azért néha sikerült nyerni is a dolgon, de nem ez motiválja az igazi „órásokat”! Egy mechanikus óra működése a mérnöki tudás csodája szerintem, ahogy több száz alkatrész teszi a dolgát szinte örök életen át. Van egy öreg felhúzós órám, amit 1941-ben talált a nagypapám a háborúban, ezt hordta egész életében. Amikor meghalt, a nagymamám nekem adta ezt a svájci csodát. Na, ezt az órát soha nem fogom eladni! Most is tökéletesen működik.

Hogy kerültél be a TV-be és milyen volt az elején?

Nagyon rossz! Aki állt már kamera előtt az tudja mi is az a kamera láz. Akkoriban a műsorok nem saját gyártásban készültek, hanem a Sport1 stábja készítette el. Szóval jött a segítő ember, a hangmérnök, a kameraman, egy egész csapat! Nekem meg oda kellett állni és beszélni. Borzasztó volt. Egyáltalán nem akartam bekerülni, de marketing célból, hogy a Superbike Magazin ismert legyen, a tulajdonos elindította a TV-s produkciót, ugyanazzal a névvel, mint a nyomtatott sajtót, vagyis ez is Superbike Magazinként indult 2003-ban. Aztán persze egyre jobban ment a dolog, végül már úgy lelazultunk, hogy egyre élvezhetőbb lett nézni is, meg csinálni is. Kezdett tetszeni, hogy felismernek az utcán, de ez csak rövid ideig tartott, később már annyira nem voltam oda érte. Szóval kínosan figyeltem rá, hogy ne olyan ruhát vegyek fel, ami felhívja a figyelmet, hogy én vagyok az aki.

Tudom, hogy rengeteg motort teszteltél már, de mégis, melyik a kedvenc motorod?…..és miért?

Na, ilyen sok van! Enduro motorból a Suzuki DRZ400E a kedvenc, könnyű vezetni, és soha nem megy tönkre. Sportmotorból a Suzuki GSX-R 1000 K5! Szerintem ez a gép volt az, ami a mai motorok alapja lett. Ha most vehetnék egyet, akkor egy BMW S1000RR lenne a választás, mert az egy Suzuki GSX-R 1000 továbbfejlesztve! Nakedek közül a régi Yamaha Fazer 1000 a legkedvesebb, ezzel sikerült elvernem a Mátrában az akkori Supermoto Európa Bajnokság 6. helyén álló versenyzőt. Robogóból a Vespát szeretem, a stílusa miatt. Nagy túrasport motorból a Kawasaki ZZR 1400 lenne a nyerő, mert ha már sietünk, akkor a leggyorsabb kell, de ez a gép nagyon kezesen viselkedik a súlya ellenére. Ha pedig egyet betehetnék a nappaliba dísznek, az egy Yamaha R7 lenne!

-folytatjuk –

(ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Bejelentkezéshez segítség az oldal alján)

Ezt olvastad már? :

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás