Ma kezdődik az Isle of Man Tourist Trophy!

Ma kezdődnek az idei TT edzései, amit az arra érdeklődők LIVE közvetítésben is nézhetnek. Ehhez pár héttel korábban már adtunk információkat (link).

A 2 hetes versenyről naponta lesznek elérhetőek beszámolók, amiket a fenti webhelyen lehet nyomon követni, de lehetőség van a beszámolók mellett egyéb anyagok megtekintésére az ITV4 csatornán is, amit itt tudsz elérni (link). Ide is regisztrálni kell (hova nem kell már?), de a napi beszámolók mellett egyéb exkluzív anyagokat is sugároznak a TT kapcsán.

Egy kis betekintő a versenyzők szemszögéből

Pl. május 30-án hétfőn egyből egy jubileumi anyaggal kezdődik a TT-ről való beszámolás, ugyanis a Honda Fireblade 30 éves évfordulója alkalmából készült egy összefoglaló a Fireblade szerepéről a TT történelmében. Aztán kedden a legendás Sidecar versenyző (oldalkocsis) Dave Molyneux idézi fel a versenyzésének legemlékezetesebb pillanatait, majd onnantól naponta jönnek az aktuális beszámolók.

Szóval, érdemes nyomon követni bármelyik platformon a versenyt, hiszen a világmotorsportjában ez egy kiemelkedő esemény, amit vehetünk akár a gyorsasági motorsport bölcsőjének is!

A tervezett első heti műsor az ITV4 csatornán:

2022. május 30. hétfőIsle of Man TT – Honda: Bajnokok csapata – A Fireblade Story, ennek az ikonikus motornak a 30. évfordulóját ünnepli.ITV421:00-22:00
2022. május 31., keddIsle of Man TT – Legenda 3 keréken: Dave Molyneux története. Moly felidézi kedvenc verseny pillanatait.ITV421:00-22:00
2022. június 1. szerdaIsle of Man TT – Ladies of Man – A nők története a TT-ben.ITV421:00-22:00
2022. június 2. csütörtökIsle of Man TT – Preview Show – A világ leggyorsabb országúti versenyének előzetese a 115. évfordulós esemény előtt.ITV421:00-22:00
2022. június 3. péntekIsle of Man TT – Kvalifikációs csúcspontok – minden akció az első héttől, amikor a versenyzők újra megismerkednek az ikonikus Snaefell Mountain pályával.ITV421:00-22:00

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

Eladó motorok

Videó szerkesztés