A tigriscsíkos álommotor! GSX-R1100

Szöveg és képek: Amrein László

Nem tudom ki, hogy van vele, de anno (a ’90-es évek végén) nekem a ’92-es GSXR1100 (olaj-levegő hűtéses) volt az egyik álmom. Sajnos soha nem volt olyan gépem, 1100-asban a ’90-es évjáratig tudtam eljutni, ami meg fiatalabb volt, az egy ’93-as 750-es lett, de az már vízhűtéses változat volt.

De térjünk vissza a tigriscsíkoshoz. Szerintem sokak álma volt ez az évjárat, ami akkor a sportmotorok egyik csúcsát – ha nem a csúcsát – jelentette! A ’85-ben megjelent GSXR sorozat ebben az évjáratban csúcsosodott ki (legalábbis számomra), habár a ’91-es modell ugyanilyen paraméterekkel rendelkezett, de a festés miatt mégis a ’92-es lett a népszerűbb, annak ellenére, hogy eddigre a súlya is rendesen megnőtt!

De szép volt anno ez a gép………és még ma is az!

’93-ban egy barátomnak volt egy 1 éves ilyen gépe tökéletes állapotban, nyálcsorgatva bandáztunk a garázsában esténként! :-). Persze a motorok fejlődése hamar túl nőtte ezt a típust, és 1993-ra egy erősen átdolgozott GSXR1100 jelent meg, ami sem a dizájn miatt, sem a súlya miatt már nem lett annyira népszerű, mint az elődje volt. Most nem mennék bele a típus fejlődés történetébe, ugyanis csak ez a pár röpke gondolat ugrott be, mikor a Bátszi Motor egy ilyen gépet kezdett el hirdetni a motorage.hu oldalon!

Nekem “csak” ez a ’90-es példány jutott, de ezzel is végtelenül boldog voltam! 🙂

Ja! Nem mellesleg meg kell említeni, hogy ezek a régi olaj/levegő hűtéses gixer blokkok a stunt riding (leánykori nevén streetfighter) történelmében is kiemelkedő szerepet játszottak, hiszen szinte elnyűhetetlen volt – még ebben az extrém használati sportban is -, így az egyik legnépszerűbb építési alap volt sokáig a stunterek körében.

Manapság ezek a motorok már erősen leharcolt állapotban vannak, és már viszonylag kevés példány fut az utakon belőlük. Akinek van ilyen motorja, az általában „ünnepnap” módban használja, óvja, félti, gondosan megtakarítja. Nem is igen lehet hirdetésekben eredeti állapotúval találkozni, ha igen, akkor annak meg is kérik az árát. Nos, itt most akad egy ilyen példány, igaz, az ára sem diszkont, viszont egy ilyennel megjelenni egy motorostalálkozón, biztos elismerő pillantásokat vált ki… legalábbis az idősebb motorosokból! Az eladó motorról (szinte hihetetlen 13.000 Km-rel) bővebb infót itt találsz: GSXR1100

Igaz, nem piros/fekete, de attól még anno a motorok királya volt!

További érdekes híreket, cikkeket itt találsz (klikk a képre):

VINTAGE

Eladó motorok

Grafikai munkák

Videó szerkesztés

Eladó cuccok

Autómentés – szállítás